
archívum
Mehet
Angol, spanyol és argentín győzelem a felkészülési meccseken

Igazán gyenge teljesítményt nyújtott Raymond Domenech francia szövetségi kapitány válogatottja. A gall kakasok a Stade de France gyepén fogadták Spanyolországot. A védők elképesztően borzalmas helyezkedéssel szabadon hagyták a Valencia támadóját, David Villat, aki egy az egyben mehetett Hugo Lloris kapusra. Természetesen értékesítette a helyzetet a spanyol gólvágó. Már az első félidő hosszabbításában jártak a csapatok, amikor a Real Madrid szélsője, Sergio Ramos kapott egy keresztlabdát, majd egy zseniális lövőcsellel becsapta Escudét, aki a bal lábas lövésbe még bele tudott piszkálni, éppen ezért lett védhetetlen a francia kapus számára. Vicente Del Bosque a megnyugtató előny tudatában nagy kisérletező kedvében volt, mivel a második játékrész elején három új játékost is a pályára küldött, összesen hatot. Míg a túl oldalon a sokat kritizált Domenech mester csak háromszor variált csapatán.
Anglia hozta az utóbbi időkben megszokott jó formáját. Bár a mérkőzés eleje mást mutatott. Egyiptom a 23. percben vezetéshez jutott a Wembley-ben, miután az előre ívelt labdáért való küzdelemben, Upson elesett Mohamed Zidan mellett, a Dortmund támadója pedig magabiztosan a hálóba lőtt. Közben azért Fabio Capello angol szövetségi kapitány csapatának is voltak lehetőségei. Lampard például kétszer is gólt lőhetett volna az első félidőben.
A Tottenham gólzsákja, Jermain Defoe is egyszer meglépett, de El Hadary bravúrosan védett. Majd a második félidőben Capello változtatott néhány helyen. Így az 57. percben jött Nagy Péter, vagyis Peter Crouch, aki Gareth Barry passza után egyenlített. A játékrész közepe felé Anglia tűz alá vette az egyiptomi kaput. A labda ide oda szállt, míg végül Wright-Phillips lábánál kötött ki, aki jobb külsővel rögtön lőtt (75. perc). El Hadary, a fáraók kapusa igyekezett védeni, de a nagy izgalmak közepette kicsit mellé nyúlt. Öt perccel később ismét jött Crouch és beállította a 3-1-es végeredményt. Hassan Shehata elmondhatja, hogy egy félidőn át partiba voltak az angolokkal, Capello pedig összességében elégedett lehet az angol válogatott teljesítményével.
Németország az Allianz Arénában fogadta Argentína válogatottját. Egyetlen találat esett a találkozón, a németek a félidő végén a vendégek kapuja előtt próbáltak helyzetet kialakítani, de egy hosszú felszabadítórúgás után Gonzalo Higuaín gyorsabbnak bizonyult védőjénél, a messzire elkalandozó Rene Adler majdnem negyven méterre a kapujától próbálta szerelni a támadót. A Real Madridban agólokat ontó argentín eltolta a kapus mellett a labdát, majd az üres kapuba passzolt. Így nyert az Albiceleste Németországban a Nationalelf ellen.
Barátságos mérkőzések VIDEO

David Villa szerezte a spanyolok első gólját
Anglia hozta az utóbbi időkben megszokott jó formáját. Bár a mérkőzés eleje mást mutatott. Egyiptom a 23. percben vezetéshez jutott a Wembley-ben, miután az előre ívelt labdáért való küzdelemben, Upson elesett Mohamed Zidan mellett, a Dortmund támadója pedig magabiztosan a hálóba lőtt. Közben azért Fabio Capello angol szövetségi kapitány csapatának is voltak lehetőségei. Lampard például kétszer is gólt lőhetett volna az első félidőben.

Capello csapata 3-1-re győzött Egyiptom ellen
A Tottenham gólzsákja, Jermain Defoe is egyszer meglépett, de El Hadary bravúrosan védett. Majd a második félidőben Capello változtatott néhány helyen. Így az 57. percben jött Nagy Péter, vagyis Peter Crouch, aki Gareth Barry passza után egyenlített. A játékrész közepe felé Anglia tűz alá vette az egyiptomi kaput. A labda ide oda szállt, míg végül Wright-Phillips lábánál kötött ki, aki jobb külsővel rögtön lőtt (75. perc). El Hadary, a fáraók kapusa igyekezett védeni, de a nagy izgalmak közepette kicsit mellé nyúlt. Öt perccel később ismét jött Crouch és beállította a 3-1-es végeredményt. Hassan Shehata elmondhatja, hogy egy félidőn át partiba voltak az angolokkal, Capello pedig összességében elégedett lehet az angol válogatott teljesítményével.

Crouch nyerő csere volt, kettőt is lőtt Egyiptomnak
Németország az Allianz Arénában fogadta Argentína válogatottját. Egyetlen találat esett a találkozón, a németek a félidő végén a vendégek kapuja előtt próbáltak helyzetet kialakítani, de egy hosszú felszabadítórúgás után Gonzalo Higuaín gyorsabbnak bizonyult védőjénél, a messzire elkalandozó Rene Adler majdnem negyven méterre a kapujától próbálta szerelni a támadót. A Real Madridban agólokat ontó argentín eltolta a kapus mellett a labdát, majd az üres kapuba passzolt. Így nyert az Albiceleste Németországban a Nationalelf ellen.
p.sz.
Barátságos mérkőzések VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










