Sporthírek

Az Európa Liga utolsó selejtezőkörének sorsolása

Az Európa Liga utolsó selejtezőkörének sorsolása
A DVSC-Teva a belga FC Bruges, a Videoton pedig a török Trabzonspor együttesét kapta az Európa Liga utolsó selejtezőkörének (play off) sorsolásán. A mérkőzéseket augusztus 23-án és augusztus 30-án rendezik.

A DVSC-Teva a



A belga klub, amelynek játékosa volt korábban a magyar válogatott játékosok közül Kű Lajos, Bálint László és Disztl László is, 13-szoros bajnok, 10-szeres kupagyőztes. A 2003–2004-es szezonban a csapat játszott a DVSC-vel, akkor 1-0, 0-0-val lépett tovább. A 2011–2012-es idényben a második helyen végzett a belga élvonalban, a Jupiter Pro League-ben. A kék-feketéknek a DVSC elleni két mérkőzés az első állomás a mostani kupaidényben.


A Videoton ellenfele, a Trabzonspor a harmadik helyen végzett a legutóbbi török bajnokságban. A mostani szakaszban kapcsolódik be az Európa Ligába. A kikötőváros csapatát 1967-ben alapították, hatszoros török bajnok, nyolcszoros kupagyőztes. A jelen leghíresebb alakja talán az edző, ªenol Güneº, a korábbi török szövetségi kapitány, aki 2002-ben világbajnoki bronzérmet nyert hazája válogatottjával. Az egykori 31-szeres válogatott kapus játékos-pályafutása nagy részét a Trabzonsporban töltötte, a negyedik alkalommal vezeti már klubedzőként a bordó-kékeket. 2009 óta tart a mostani szakasz.

Forrás: mlsz.hu

-kt-