
archívum
Mehet
Az FA kész kiiktatni Capellot

Fel is út, le is út. Úgy tűnik kinyílt a bicska az FA irányítóinak zsebében. Hiába a két éves szerződés hosszabbítás Fabio Capelloval, az angolok búcsújával a Don is elköszönhet az angol kispadtól. Brit források szerint teljesen valószínűtlen, hogy maradjon. Habár Capello azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy meg se fordult a fejében lemondani. "Szeretem ezt a munkát, szeretek az angol válogatott edzője lenni." Sajnos a nyilvánosság nem nagyon szeretné rá adni a voksát, valamint az FA is két hetet kért, hogy eldönthessék mi legyen az edző sorsa. De tudni ilik, minden döntésnél figyelembe kell venni a 12 millió fontos szerződését Capellonak.
"El kellene bocsátani, de ez nagyon sok pénzbe kerülne, szóval reméljük, hogy valamilyen egyezséghez juthatunk." Emlékezhetünk, hogy a franciáknál is sokáig ez volt a probléma. Raymond Domenech volt szövetségi kapitányt nem akarták eltávolítani a magas kárpótlási díj miatt. A vége egy csúfos csoportutolsó helyezés lett. Eddig ez a világbajnokság volt a legrosszabb az angol válogatott számára és ezzel Capello is elvesztette a bizalmát a kulcsemberek körében. A brit médiáról pedig ne is beszéljünk.

Capello bosszankodhatott a németek elleni meccs után
"El kellene bocsátani, de ez nagyon sok pénzbe kerülne, szóval reméljük, hogy valamilyen egyezséghez juthatunk." Emlékezhetünk, hogy a franciáknál is sokáig ez volt a probléma. Raymond Domenech volt szövetségi kapitányt nem akarták eltávolítani a magas kárpótlási díj miatt. A vége egy csúfos csoportutolsó helyezés lett. Eddig ez a világbajnokság volt a legrosszabb az angol válogatott számára és ezzel Capello is elvesztette a bizalmát a kulcsemberek körében. A brit médiáról pedig ne is beszéljünk.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










