archívum
Mehet
Az Inter állította meg a Barcelonát

Sok mindent lehet mondani, az Inter - Barcelona Bajnokok Ligája elődöntőjének összecsapására, de azt, hogy unalmas lett volna, nem igen. Akárhogy is játsza a világ talán legjobb támadó futballját a katalán csapat, José Mourinho nem véletlenül a világ egyik legjobb edzője. Felvette a kesztyűt Pep Guardiola csapatával és egy támadó felfogású csapatot küldött a gyepre. Ez viszont magában hordozta a kockázatot, hogy a Barcelona betalál idegenben. Így is lett a 19. percben, amikor Maxwell futotta le az egyébként nem lassú Maicont a bal szélen és az alapvonalról paszzolta vissza a labdát, amelyre Pedro érkezett nagyszerűen és a kapuba továbbította a játékszert. Pár perc múlva Milito került ordítóan nagy helyzetbe, de hibázott az argentin. A 30. percben aztán jóvá tette bakiját. Eto'o lapos beadását Sneijder felé továbbította, aki Victor Valdes lába fölött a hálóba lőtt. Az első félidő tehát 1-1-es döntetlennel zárult. De a 48. percben úgy tűnt, hogy a vendégek még kicsit az öltözőben vannak, mivel Milito tudott elszabadulni a jobb oldalon és passzolni Maicon felé, aki megszerezte az Inter vezető találatát.
Kezdett nagy bajba kerülni a Barcelona, amely játszotta saját sok passzos, labdatartásos játékát, de hiányoztak az eddig elmaradhatatlan egyéni teljesítmények. Messi nagyon szürke volt, Xavinak nem voltak meg a precíz beindításai. Hozzá kell tenni, hogy a két belső középpályás, Cambiasso és Motta, valamint a védelem két oszlopos tagja, Lúcio és Samuel is nagyot játszottak ezen az estén. Közben a Barcelonánál egy saját térfélen elveszített labda meg is hozta a katalánok vesztét. Ismét Eto'o volt az, aki jobbról középre ívelte a labdát. Sneijder persze megint érkezett ,de nagyon rosszul fejelte le a labdát a földre, de éppen így lett jó Diego Militonak, aki megszerezte a harmadik találatot is. Itt el lehet vitatkozni, hogy les volt-e, vagy sem, minden esetre kétséges a dolog.
Sűrgősen alakítani kellett valamit Pep Guardiola csapatának, jöttek is a helyzetek, meglepő módon Geradr Piqué lépett feljebb és került többször is helyzetbe, Messinek volt egy igéretes távoli lövése, majd egy jó szabadrúgása, de Júlio Cesar ma remek formában védett. Amit lehetett, hárított. A 83. percben ismét egy vitatható szituáció történt, amiko Sneijder a tizenhatoson belülre törő Daniel Alves vádliába rúgott bele. Mit láthatott itt a portugál Benquerenca játékvezető, nem tudni, de sárga lapot adott színészkedésért a Barcelona brazil védőjének. A mérkőzés végére teljesen vissza húzódott a milánói csapat, Balotelli is pályán volt már ekkor, akit a közönség hanyag mentalitása miatt folyamatosan szidott. Látszott is a tinédzseren, hogy ismét nincs megelégedve Mourinho döntésével. Összességében elmondható, hogy egy nagyon jó formát és játékot mutató Inter megérdemelten verte meg az a barcelonát 3-1-re, amely ebben a szezonban még soha nem kapott kettőnél több gólt. A Camp Nouban ezt a hátrányt kell valahogy ledolgozni Guardiolaéknak.

Mourinho elégedett lehet a látottakkal

Milito két gólpasszt adott és gólt szerzett

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat