
archívum
Mehet
Az ötödik Scudetto zsinórban

Pedig a Roma mindent megtett a siker érdekében. Claudio Ranieri csapata már az első félidőben elintézte a meglehetősen passzív játékot mutató Chievo csapatát. Előbb Mirko Vucinic bombázott, majd még a félidő vége előtt De Rossi lőtte ki a felső sarkot. Ekkor még úgy tűnt, hogy a Roma a csúcsra érhet, mivel a Siena otthonában az Inter ekkor még 0-0-ra állt. Bár szépen dolgozta ki a helyzeteket José Mourinho csapata, Curci végig bravúrosan védett. A második félidő 57. percében viszont már ő is tehetetlennek bizonyult. Diego Milito kapott jó labdát Javier Zanettitől. Az argentin támadó pedig két tolás után a jobb alsóba lőtt. Ezzel az Inter ismét az élen végzett. A milánói alakulatnak ez már egymás után az ötödik bajnoki címe.
A városi rivális, a Milan hazai pályán gyezte le a Juventust. Különösebb helyezésbeli tétje nem volt a találkozónak, viszont ez volt Leonardo és a Jve trénerének, Zaccheroninak utolsó fellépése. Ugyanis mindkét trénert menesztik a kispadról. Valamint az is lehetséges, hogy Gigi Buffon, a Juve kapusa nyáron elhagyja a csapatot és Angliába szerződik. A Milan már bebiztosította harmadik helyét, mögötte a Samp és a palermo is nyerni tudott. Előbbi BL selejtezős helyen, utóbbi Európa Ligás pozícióban végzett, akárcsak a Napoli.
A 38. forduló eredményei:
AC Milan - Juventus: 3-0
Lazio - Udinese: 3-1
Atalanta - Palermo: 1-2
Bari - Fiorentina: 2-0
Cagliari - Bologna: 1-1
Catania - Genoa: 1-0
Chievo - AS Roma: 0-2
Parma - Livorno: 4-1
Sampdoria - Napoli: 1-0
Siena - Inter Milan: 0-1

José Mourinho újabb címet zsebelt be
A városi rivális, a Milan hazai pályán gyezte le a Juventust. Különösebb helyezésbeli tétje nem volt a találkozónak, viszont ez volt Leonardo és a Jve trénerének, Zaccheroninak utolsó fellépése. Ugyanis mindkét trénert menesztik a kispadról. Valamint az is lehetséges, hogy Gigi Buffon, a Juve kapusa nyáron elhagyja a csapatot és Angliába szerződik. A Milan már bebiztosította harmadik helyét, mögötte a Samp és a palermo is nyerni tudott. Előbbi BL selejtezős helyen, utóbbi Európa Ligás pozícióban végzett, akárcsak a Napoli.
A 38. forduló eredményei:
AC Milan - Juventus: 3-0
Lazio - Udinese: 3-1
Atalanta - Palermo: 1-2
Bari - Fiorentina: 2-0
Cagliari - Bologna: 1-1
Catania - Genoa: 1-0
Chievo - AS Roma: 0-2
Parma - Livorno: 4-1
Sampdoria - Napoli: 1-0
Siena - Inter Milan: 0-1
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










