archívum
Mehet
Az UEFA is tiltja a vuvuzelát

Alapos ellenszenvet váltott ki a dél-afrikai világbajnokságon is folyton hallható vuvuzela Európában. Több angol csapat (például az Arsenal és a Tottenham) is már intézkedett az afrikai hangszer semlegesítéséről és az UEFA sem tudott elmenni a dolog mellett szó nélkül. Az 53 tag egyhangúan kinyilvánította, hogy nincs helye a vuvuzelának az európai klubmeccseken az ezrópai futballkultúra és hagyományok védelme érdekében. Azzal indokolták a döntést, hogy a vuvuzela megváltoztatná a stadionokban uralkodó jelenlegi légkört.
"Az UEFA úgy döntött, hogy a vuvuzelát - amely a nyári labdarúgó-világbajnokság ideje alatt jött elő - nem lehet bevinni a stadionokba az UEFA versenyein"- olvasható a szövetség honlapján. A határozatot azonnali hatállyal elrendelték, így már az első Európa-bajnoki selejtezőkre is érvényes, folytatva a Bajnokok Ligája és Európa Liga meccsekkel. A szövetség továbbá azt is elrendelte, hogy az érintett csapatok mindegyike tegye meg a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a vuvuzela ne kerülhessen be a stadionokba. Bár afrikai kultúra ide-vagy oda, el kell ismerni, ez a trombita szerű hangszer igazán idegesítően festett a vb alatt.

Egyszerű és idegesítő

További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat