archívum
Mehet
Az utolsó előtti harcot is elveszítette a Pool

Alberto Aquilani góljával kiegyenlítette az állást a Liverpool az első félidőben az Atletico ellen. Ám a spanyolok nagyon jól védekeztek és életveszélyes kontrákat vezettek az Anfield Roadon. Így kétszer 15 perces hosszabbításra került a sor, ahol Benayoun a Gerrardtól kapott labdát a leshatárról lőtte a hálóba a 95. percben és ezzel már fél lábbal a döntőbe volt. Csakhogy Diego Forlánra ismét nem figyelt senki sem a 103. percben. Az uruguay-i támadó pedig szépített és ezzel az Atletico Madrid jutott az Európa Liga döntőjébe.
Ez azt is jelenti, hogy a liverpooli alakulat egyetlen trófeát sem gyűjthet be az idei szezonban. Már csak egyetlen célért harcolhatnak, hogy a Premier League-ben elcsípjék valamelyik nemzetközi kupaszereplést jelentő helyezést. "A szeron nem volt elég jó. Egyértelmű, hogy volt néhány problémánk"- kezdte a Liverpool menedzsere, Rafa Benitez. "Túl sok problémánk volt, túl sok sérültünk. Mi történik nyáron? Szükségem van három-négy, vagy öt új játékosra"- utalt a szük cserepadra a spanyol tréner, aki egyetlen bevethető támadót sem tudott pályára küldeni tegnap este.
A Liverpool rögtön vasárnap hazai pályán fogadja a Chelseat a Premier Legaue 37. fordulójában. A győzelemre mindenképp szükség van, mivel a csapat jelenleg hetedik 62 ponttal, két pontra van az Európa Ligás helyezéstől és a Bajnokok Ligája selejtezős negyedik helytől. Ha most hétvégén nem nyer a Pool, miközben a Manchester City, az Aston Villa és a Tottenham győz, akkor jövőre a Mersey Side-i alakulatot jövőre nem látjuk európai tornán.

Gerrardék elbúcsúztak az Európa Ligától is

Forlán gondoskodott arról, hogy a Liverpool kiessen
A Liverpool rögtön vasárnap hazai pályán fogadja a Chelseat a Premier Legaue 37. fordulójában. A győzelemre mindenképp szükség van, mivel a csapat jelenleg hetedik 62 ponttal, két pontra van az Európa Ligás helyezéstől és a Bajnokok Ligája selejtezős negyedik helytől. Ha most hétvégén nem nyer a Pool, miközben a Manchester City, az Aston Villa és a Tottenham győz, akkor jövőre a Mersey Side-i alakulatot jövőre nem látjuk európai tornán.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat