
archívum
Mehet
Bajnokok Ligája: A-csoport - A címvédőnek nehéz dolga lesz

Tegnapi napon sorsolták ki a BL csoportköreit. Az A csoportban nagy összecsapásokra lehet számítani. Az olasz Internek címvédőként csak a továbbjutás az elfogadható eredmény, de nem lesz egyszerű dolguk a Tottenham, a Werder és a Twente ellen sem.
Az olaszok tavaly Jose Mourinho irányításával mindent megnyertek. Az Serie A bajnok, BL és kupagyőztes Inter tehát, így a csoport elsőszámú esélyesének számít, annak ellenére is, hogy most már az ex-Pool-os, Rafa Benitez az edző. A nyári átigazolás alkalmával a keretben nem történtek nagy átalakítások, az Inter tehát címvédésre készül.
A Samp ellen majdnem kiestek
A német Werder Bremen a tavalyi szezonban a Bundesligában jól szerepelt, bronzérmet szereztek, a német kupában pedig a döntőben kikaptak a Bayern Münchentől. Most a Sampdoria csapatán túljutva kvalifikálták magukat a BL-be, ahol minden bizonnyal bizonyítani akarnak. Tavaly egyébként az Európa Ligában indult a csapat, de a legjobb 16 között a Valencia ellen elvérzett az együttes.
A Tottenhamnek is jól sikerült az előző idénye. A Premier League-ban negyedik, az FA kupában harmadik helyet szerezték meg. Kis híján majdnem kiesett a BL-ből a csapat, de a Young Boys elleni visszavágón szárnyallt a Spurs és 4-0-ával biztosította helyét a legjobbak között. Az együttes története során második alkalommal jutott be a BL-be, 1961-ben jártak itt utoljára.
A Tottenham története során másodszor a BL-ben
A holland bajnok Twente is nagy reményekkel indul neki a szezonnak. A bajnoki cím megnyerése mellett, a holland kupában is eljutottak az elődöntőig. Az Európa Ligában a legjobb 32 között az a Werder ejtette ki őket, amellyel most egy csoportba került, így lehetőségük lesz a törlesztésre. Nagy valószínűséggel a hollandok a csoport harmadik helyéért küzdhetnek, de ehhez is valamelyik nagy csapattól pontot kellene rabolniuk.
H.V.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










