
archívum
Mehet
Bajnokok Ligája: A Tottenham otthon kiharcolta a továbbjutást

Az odavágó meglepetést, a visszavágó papírforma-eredményt hozott a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágója, a Tottenham - Young Boys összecsapás. Az angol együttes már a 6. percben megszerezte a vezetést. A Spurst a Bale beadását gólra váltó Peter Crouch juttatta vezetéshez. A Tottenham a második gólt is megszerezte a mérkőzés 33. percében, ismét Bale adta a gólpasszt, ezúttal pedig Defoe fejezte be góllal a támadást. Akár duplázhatott volna az angol csatár, nem sokkal a gólja után centikkel gurított a vendégek kapuja mellé. Az első félidőt teljesen a hazaiak uralták, a Young Boys csapata csak néhány helyzetig jutott el, azok sem hordoztak magukban nagy veszélyt.
Crouch csapata megmutatta, hogy
ott van a helye a BL-ben
A második félidőt ott folytatta a hazai csapat, ahol abbahagyta. Tovább rohamozott a Bale-Crouch-Defoe trió és ennek meg is lett az eredménye. Peter Crouch megszerezte saját maga második csapata harmadik gólját a mérkőzésen. A továbbjutás a mérkőzés 78. percében dőlt el, amikor Bale buktatása nyomán 11-eshez jutott a Tottenham gárdája. Lulic második sárgája után mehetett zuhanyozni, Crouch pedig magabiztosan értékesítette a bűntetőt.
Hazai pályán tehát a Tottenham az odavágón elszenvedett vereséget követően magambiztosan behúzta a meccset és jutott a BL főtáblájára 6-3-as összesítéssel.
H.V.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










