archívum
Mehet
Balotelli Milan mezben, mégsem játszit este

Forr, szinte izzik a levegő José Mourinho és az Inter fiatal csatára, Mario Balotelli között. A közelmúltban Balotelli összeveszett a portugál trénerrel, amelyet a mester nem hagyta megtorlatlanul. Először nem vitte magával a támadót a Chelsea elleni BL visszavágóra, majd a Palermo ellen is otthol hagyta. Most pedig már a Livorno ellen sem fog játszani ma este, miután az U-21-es olasz válogatott támadó egy televíziós show-ban Milan mezben jelent meg.
Ez minden kétséget kizáróan olaj volt a tűzre. Bár a játékos ügynöke, Mino Roiola azt mondta, hogy ez csak tréfa volt, azért ha Olaszországban egy Inter játékos csak a hecc kedvéért Milan mezbe bújik, annak súlyos következményei vannak. Már az az érzésem támad, hogy Balotelli, mint egy neveletlen kamasz, szándékosan bosszantja tanárát, jelen esetben Mourinhot. De az is lehet, hogy ezzel megalapozza távozását a csapattól "Super Mario", mivel ezek után nagyon meg lennék lepve, ha nem küldenék el. Ráadásul az Inter kivetette hálóját az Arsenal spanyol középpályására, Cesc Fabregasra is.
Közben bár Diego Milito a hétfői edzésen sántikált, mára egészséges állapotban van és ha minden igaz, visszatér a kék-feketék román védője, Cristian Chivu is, aki januárban a Chievo elleni bajnokin szenvedett súlyos koponyatörést.
A Serie A 30. fordulójának párosításai:
Atalanta - Cagliari
Bari - Sampdoria
Bologna - AS Roma
Catania - Fiorentina
Genoa - Palermo
Inter - Livorno
Lazio - Siena
Parma - AC Milan
Udinese - Chievo
Napoli - Juventus

Balotelli folyton kihúzza a gyufát

Balotelli Milan mezben pózol
Közben bár Diego Milito a hétfői edzésen sántikált, mára egészséges állapotban van és ha minden igaz, visszatér a kék-feketék román védője, Cristian Chivu is, aki januárban a Chievo elleni bajnokin szenvedett súlyos koponyatörést.
A Serie A 30. fordulójának párosításai:
Atalanta - Cagliari
Bari - Sampdoria
Bologna - AS Roma
Catania - Fiorentina
Genoa - Palermo
Inter - Livorno
Lazio - Siena
Parma - AC Milan
Udinese - Chievo
Napoli - Juventus
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat