archívum
Mehet
Barcelona - Panathinaikos: Akár macska az egérrel

Nem véletlenül a Barcelona az egyik legnagyobb favoritta a Bajnokok Ligájának. Pep Guardiola csapata a nyár alatt csak erősödött és a hétvégi botlás ellenére (hazai vereség a Hecules ellen) nincs rossz formában a katalán csapat. Már az első percben bekkeltek a görögök és csak idő kérdése volt, hogy a Barcelona mikor morzsolja be őket. De ennek ellenére a vendégek szerezték meg a vezetést a 20. percben egy kapuskirúgásból, amelyet Cissé sarokkal tett tovább Govounak, ő pedig higgadtan a bal sarkot vette célba.
De ezzel a találattal meg is ráncigálták az oroszlán bajszát, hiszen Messi két perccel később egalizált. Xavi ismét remek irányítói képességeiről tett tanúságot, kiválóan szolgálta ki az argentint, aki átemelte a kapus felett a labdát. Épp hogy 10 perc lepergett, David Villa köszönt be egy jobb oldali szöglet után. A hajrában Messi két zseniális kényszerítővel egy szalmaszálnyi területen tört be a görögök tizenhatosába, majd kilőtte a jobb alsót. Tzorvas kapus pedig csak tárt karokkal nézte, hogy mi történik.
A második félidőben örömfocit mutatott be a Barcelona, a száz százalékos helyzetből legalább kétszázast akartak csinálni. Messi még a mesterhármast is megszerezhette volna kétszer is. Az 55. percben büntetőt harcolt ki, majd kihagyta, a 78. percben pedig a két oldalsó kapufa is ellene volt, de a kipattanóra odaért Pedro és két méterről nem volt nehéz dolga. Érdekes módon jó öt perccel a meccs vége előtt a katalán szurkolók elkezdték elhagyni a Camp Nou-t, nagy hiba volt, ugyanis Dani Alves a ráadás utolsó percében beállította az 5-1-es végeredményt.

David Villa is gólnak örülhetett

Messi büntetőt hibázott

További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat