
archívum
Mehet
Bendtner és Fabregas vesenyben tartja az Arsenalt

Arsenal - Sunderland: 2-0
Megkezdte az Arsenal a felzárkózást. Hét közben Arsene Wenger csapata 2-1-es vereséget könyvelhetett el a Porto otthonában, a Bajnokok Ligája küzdelmei során, amelyért főleg a kapus Lukasz Fabianski okolható. A lengyel hálóőr előbb egy lecsúszott beadást védett be, majd egy hazaadást fogott meg. Ezek után az ujjsérüléséből felépült Manuel Almúnia került vissza a gólvonalra. Már a 4. percben megkezdte rohamozását az ágyús alakulat, Theo Walcott ismmét kezdő volt, ő szaladt el a szélen McCartney mellett. A lövés éles szögből a kapu mellé ment és középen sem kísérte senki az akciót. A 13. percben Samir Nasri lövése megpattant és csak nagy szerencsével kerülte el a Sunderland kapuját, ugyanis Gordon kapus már elvetődött. Négy perccel később Bendtner lövése is megpattant, de a vendégek szerencséjére a kapufáról a kapus kezébe hullott vissza a labda. 
Walcott lendülete kellett az ágyúsoknak
A 27. percben végül megszerezte az Arsenal a vezetést. Eboué tört be a tizenhatosra és remekül tette át a labdát két védő között az érkező Bendtnernek, akinek semmi más dolga nem volt, mint a kapuba passzolni a labdát. Az első félidőben akár egyenlíthettek volna a vendégek, Kieran Richardson remekül ugratta ki csapattársát, Jones, aki a kifelé igyekvő Almúnia mellett a kapu mellé lőtt. Talán még emelhetett volna, hiszen teljesen zavartalanul mehetett kapura.

Fabregast Campbell buktatta
A második félidőt ismét Walcott pillanatai nyitották. Gordon kapusnak kellett leérnie a jobb sarokba, hogy hárítson. Vermaalen is tesztelte a kapust egy szabadrúgás után, de gól nem született. Nem sokkal a második játékrész közepét átlépve Darren Bent majdnem kiegyenlített, de Almúnia remek ütemben jött ki és hárított. A 68. percben Nasri megmutatta képességeit. A jobb oldalon úgy megforgatta védőjét, hogy az még talán mostanáig nem tudja merre van. A lövés életerős volt, tartott is a hosszú alsó sarokban, de Gordon itt is ura volt a helyzetnek. Nem úgy, mint Fraizer Campbell, aki a 92. perc elején felborította Fabregast a bűntetőterületen belül. A bíró tizenegyest ítélt, a spanyol játékmester pedig értékesítette is.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










