archívum
Mehet
Benitez csak a Lillere koncentrál

Kemény két mérkőzés vár még a Liverpoolra ezen a héten. Rafa Benitez csapata hétfő este a Premier Leagueben 4-1-re győzte le hazai pályán a kiesőjelölt Portsmouth csapatát. Ma este az Európa Liga küzdelmeiben kell ledolgozzal egy gólós hátrányát a Lille ellen, ha meg akarja nyerni a sorozatot. Ugyanis a liverpooli vörösöknek már csak ez a kupa jöhet számításba, amit begyűjthetnek. Nem is lesz egyszerű. Benitez mester teljes mértékben a francia csapatra koncentrál, hiszen tudja, hogy nagy a tét.
"Most két fontos mérkőzésünk lesz. Nekünk az elsőre kell koncentrálnunk. Megpróbálunk nyerni, mert tovább akarunk lépni az Európa Ligában és utána megpróbáljuk megverni a Manchester Unitedet"- utalt Rafa Benitez a vasárnapi MU elleni derbire. "A győzelem pozitív lesz, magabiztosságot ad a játékosoknak, de ez egy lehetőség is, hogy nyerjünk valait ebben az évben. A fő dolog, hogy az Anfield Roadon játszunk és tudjuk, hogy ez mit jelent. A szurkolóink mögöttünk állnak, ezért remélhetőleg megfelelően végezzük a dolgunkat és jól fogunk játszani." A Liverpool tehát a Lille mérkőzés után már készülhet a vasárnapi Manchester United elleni rangadóra, amely az Evetonnal való derbi után a második legfontosabb esemény a szurkolók naptárában.
Az Európa Liga nyolcaddöntőjének párosításai:
Fulham - Juventus (1-3)
Marseille - Benfica (1-1)
Standard Liege - Panathinaikos (3-1)
Werder Bremen - Valencia (1-1)
Anderlecht - Hamburger SV (1-3)
Liverpool - Lille (0-1)
Sporting Lisbon - Atletico Madrid (0-0)
Wolfsburg - Rubin Kazan (0-0)

Benitez csapata számára az EL az egyetlen lehetőség

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat