
archívum
Mehet
Benitez ismét a játékvezetőt hibáztatja

Arsenal - Liverpool: 1-0
Meglehetősen gólszegény és komoly helyzetek nélküli találkozón az Arsenal középpályása, Abou Diaby döntötte el a mérkőzést. Rafa Benitez természetesen a bírót, Howard Webbet hibáztatja. A spanyol menedzser szerint egy szituációt követően a Liverpoolnak tizenegyest kellett volna Ítélni. Cesc Fabregas, az ágyúsok spanyol irányítója a bűntetőterületen belül kézzel ért a labdához Steven Gerrard lövése után. Benitez szerint ezt a játékvezető nem vette észre. "Nagyon csalódottak vagyunk a kezezéses szituáció utáni döntés miatt. Ez nagyon is világos, ha megnézzük a visszajátszást, láthatjuk, hogy a játékos kezezett és bűntetőt kellett volna itélni"- bosszankodott a Liverpool menedzsere, Rafa Benitez. "A játék alatt nem derült ki, milyen tiszta volt a kezezés, de ha visszajátszáson jól látszik, hogy a játékvezető ott volt." Ezek szerint, ha Webb játékvezető az eset közelében volt, úgy ítélhetett, hogy nem szándékos eset történt.

Rafa Benitez, a Liverpool menedzsere
De ez Benitezt egy cseppet sem nyugtatja meg. "Ebben az évben már volt néhány ilyen döntés, ami nem okozott örömöt számunkra. Ez is egy ilyen volt. De nincs időnk panaszkodni, mert készülnünk kell a következő mérkőzésre. De ha kilenc veretlen mérkőzés után kikpasz, igazán csalódott vagy"- tette hozzá Benitez. A spanyol szakember szerint a bajnokság végén reális helyezés a negyedik hely a tabellán, így a csapat a Bajnokok Ligájában is elindulhat.
Everton - Chelsea: 2-1 VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










