
archívum
Mehet
Benitez vadászik

Egyre valószínűbb, hogy a spanyol bajnok Barcelona kiszáll a Mascheranoért folytatott versenyfutásból. Így az argentín középpályás leigazolásához most az olasz Bajnokok Ligája-győztes klub, az Inter került a legközelebb.
Az Inter nyár elején leigazolt edzője, a volt Pool-edző, Rafael Benitez szívesen leigazolná egykori játékosát. A milánói alakulat elnöke, Massimo Moratti már meg is tette a megfelelő lépéseket Mascherano leigazolásának ügyében. A spanyol szakvezető egy másik, ugyancsak a Liverpoolban játszó, jelenleg sérüléssel bajlódó csatárt, Fernando Torrest is az itáliai klubhoz szeretné csábítani.
Lehet, hogy ismét Rafa Benitezzel dolgozhat együtt
De, hogy az Inter meg tudja venni az Anfield Road két sztárját, ahhoz sikeresen nyélbe kellene ütnie a Balotelli illetve Maicon ügyeket. Az ő eladásukból befolyó összegből finanszírozná az olasz bajnok csapat Torres és Mascherano leigazolását. A brazil Maicon helyére azonban az Internek találnia kell valakit, és ha igazak a hírek akkor a Lazio játékosa Kolarov leigazolása jelenthetne erre megoldást. De ahhoz, hogy az olasz top csapat eljusson ide, először a fiatal Balotellin és a brazil csillagon kellene túladni.
H.V.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










