archívum
Mehet
Borzasztó színvonalú meccsen nyert az Atletico

Sok mindent lehet fogni a fárasztó utazásra, de azt a játékot, amelyet a Liverpool mutatott a Vicente Calderonban, nem. Lehet, hogy sokan megköveznének ezért, de az európai kupasorozatok történetének talán legszínvonaltalabb elődöntőjét játszotta az Atletico Madrid és a Liverpool. A legfontosabb esemény az egész találkozón a 9. percben történt, amikor Simao Sabrosa ment el a bal szélen és tekert középre. A labda Diego Forlán fejére, érkezett, aki saját vállára fejelte a játékszert, majd némi üggyel-bajjal a kapu felé kotorta, amelyet Jamie Carragher már nem tudott kikapanlazni.
Ezzel le is lehet zárni az első félidőt. A második játékrészben volt egy nagy lehetősége Simaonak. A portugál még estében a kapu felé tudta lőni a labdát abal oldalon, de Pepe Reina, a vendégek kapusa bravúrosan védett. Volt még egy életerős Újfalusi löket jó 25 méterről, amely kipattant ugyan a Liverpool kapusáról, de senki sem érkezett, hogy befejezze az akciót. De tényleg mindent elárul a mérkőzés színvonaláról, hogy a gól mellett az Atletico kétszer tudta csak komolyan eltalálni Rafa benitez csapatának kapuját, míg a Liverpool egyetlen épp kéz-láb helyzetet sem tudott kialakítani. Így sovány előnnyel ugyan, de az Atletico várhatja a jövőheti visszavágót.

Carragher próbálta kiszedni a labdát a kapu szájából, de hiába

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat