Sporthírek

Budapest vonzóbbá és elérhetőbbé kívánja tenni a sportolást

Budapest vonzóbbá és elérhetőbbé kívánja tenni a sportolást

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes közölte: mivel Budapest lesz Európa Sportfővárosa 2019-ben, a főváros legfőbb célja az előtte álló egy év alatt, hogy vonzóbbá és elérhetőbbé tegye a sportolást a budapestiek számára.

Budapest főpolgármester-helyettese az Európai Parlamentben tartott ünnepségen átvette a mindenkori sportfőváros által őrzött zászlót az idei illetékes Szófiától, majd elmondta, a 2019-es év a magyar főváros sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz, ugyanis január első napján kezdődő programjában a korábbinál lényegesen több sportesemény szervezése szerepel. A programok a mozgás örömét, a közösségi élményt, a fair playt és az egészséges életmódot népszerűsítik, minden érdeklődési kört, minden sportfajtát felölelnek és azokat valamennyi korosztály számára elérhetővé teszik.

 

Budapest vonzóbbá és elérhetőbbé kívánja tenni a sportolást

A 2019-es év a magyar főváros sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz

 


A programok partnere egyebek mellett a Testnevelési Egyetem, amelynek szakemberei segítenek a programok megvalósításában, a szakmai háttér biztosításában. Havonta nagyobb eseményekre is sor kerül majd, így többek között az időseknek életmódváltó napot. "Az Európa Sportfővárosa cím lehetőség arra, hogy a sport területén az európai közvélemény figyelme Budapestre irányuljon" - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra.