archívum
Mehet
Buffon eligazol?

Angol hírforrások már szinte már biztosra veszik, hogy Buffon, a Juventus kapusa Angliába, a Premier League-be igazol. Sőt már az Arsenal neve is felmerült, mint az egyik legesélyesebb csapat, amely kapusgondokkal bajlódik. Így Buffon tapasztalata megoldaná a problémát a kapuban. De a rettenetes bajnoki szezon után bizony megkongatták a vészharangot a torinói csapatnál. A zebramezesek csak a 7. helyen állnak a tabellán és mivel már csak egy forduló van hátra, a négy pontos lemaradásuknak köszönhetően a Napolival szemben esélyük sincs, hogy elcsípjék az Európa Ligás 6. helyezést.
Bár Buffon nem szeretné elhagyni a klubot, a vezetőség mégis úgy dönthet nyáron, hogy kilenc év után megválik hálóőrétől. "Mint mondtam korábban, a Juventusban akarok játszani. Bár a döntés nem rajtam múlik. Együtt fogunt dönteni a vezetőkkel, miután beszéltünk erről. Jelen pillanatban nem állok kapcsolatban más klubbal és nem kaptam semmilyen ajánlatot. Ha elhagyom a Juventust, úgy gondolom, hogy egy angol Premier League-es csapathoz tudnék csatlakozni"- nyilatkozta Gigi Buffon. Az Arsenal mellett egyébként felröppent a Manchester City neve is, de még a MU-t is érdekelné Buffon, hiszen Edwin van der Sar már nem fiatal, bár kétség kívül jó portás.

Buffon maradna, de lehet, hogy eladják

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat