
archívum
Mehet
Cacau góljára Ibrahimovic válaszolt a Stuttgart - Barcelona mérkőzésen

Mindkét fél nagyon fogadkozott a mérkőzés előtt. A Stuttgart erőszakos játékkal indult neki a találkozónak, míg a Barcelona, ahogy Puyol is mondta a mérkőzés előtt, nem akart neki rontani a hazaiaknak. Pep Guardiola csapata az első tíz percben csak ismerkedett a Stuttgarttal, de Gross tanítványai nagyon zártan védekeztek. Kis idő elteltével a svábok is felvették a mérkőzés ritmusát. A 20. percig még egyik kapusnak sem volt dolga, de azért mindkét csapat veszélyes támadásokat vezetett, különösen a Stuttgart.
Ráadásul azon ritka pillanatok egyikét láthattuk ezen időszak alatt, amikor a Barca beszorult. A 25. percben meg is lett a nyomás eredménye hazai részről, hiszen Gebhart jobb oldali beívelésénél a mindössze 179 centiméteres Cacau Carles Puyol fölé tudott emelkedni és gólt fejelt. Gyakorlatilag eltelt úgy fél óra, hogy a katalánok nem tudtak mit kezdeni a Stuttgarttal, de ez főleg a németek zárt és fegyelmezett védekezésének volt köszönhető.
A második félidő 52. percében a Barcelona egyenlített. Egy előre ívelt labdát az elől ragadó Piqué fejelte le Ibrahimovicnak, akinek első próbálkozását Lehmann még bravúrosan hárította, de a második lövést már góllá váltotta a svéd támadó. Az egyenlítés teljesen megfogta a németeket, a Barca átvette az irányítást.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Cacau szerezte meg a vezetést a Stuttgartnak
Ráadásul azon ritka pillanatok egyikét láthattuk ezen időszak alatt, amikor a Barca beszorult. A 25. percben meg is lett a nyomás eredménye hazai részről, hiszen Gebhart jobb oldali beívelésénél a mindössze 179 centiméteres Cacau Carles Puyol fölé tudott emelkedni és gólt fejelt. Gyakorlatilag eltelt úgy fél óra, hogy a katalánok nem tudtak mit kezdeni a Stuttgarttal, de ez főleg a németek zárt és fegyelmezett védekezésének volt köszönhető.
Cacau gólja Victor Valdes kapujába
A 31. percben Cacau majdnem megduplázta az előnyt, de Piqué becsúszva tisztázott szögletre. Két perccel később ismét a brazil származású német támadó került helyzetbe, de Valdés hárított. A 40. percben aztán megszületett az első vendég helyzet is, amit Messi hozott össze. Az argentín zseni lövésébe még Lehmann belekapott, de a labda tovább pörgött és csak a kapufa segítette ki a veterán kapust. Az első félidő alapján teljesen megérdemelten vezetett a Stuttgart.
Ibrahimovicot ölelgetik Messiék az egyenlítés után
A második félidő 52. percében a Barcelona egyenlített. Egy előre ívelt labdát az elől ragadó Piqué fejelte le Ibrahimovicnak, akinek első próbálkozását Lehmann még bravúrosan hárította, de a második lövést már góllá váltotta a svéd támadó. Az egyenlítés teljesen megfogta a németeket, a Barca átvette az irányítást.
Zlatan Ibrahimovic egyenlített
A vendégek teljesen más játékkal rukkolt ki a második félidőre, ez egyértelműen látszott az eltelt 15 perc alapján. Már jó húsz perc is eltelt a második játékrészből, amikor a hazaiak teljesen beszorultak. A katalánok magabiztosan tartották a labdát, de újabb gól még nem jött. Ám a 73. percben egy gyors szabadrúgás után a bal oldali lapos beadás megpattant egy fűcsomón és ez Valdes számára szinte háríthatatlanná vált, de másodszorra fogta a labdát a katalán kapus. Lassan azért összeszedte magát a sváb együttes, így a Barcelona nem is tudott komoly gólhelyzetet kialakítani a nagy labdabirtoklás ellenére. Mivel egyik csapat sem tudott már gólt szerezni, a végeredmény így Cacau és Ibrahimovic góljával 1-1-es döntetlennel zárult a találkozóp.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










