
archívum
Mehet
Capello szokásához hű marad

Ma este a C-csoport küzdelmei is elkezdődnek a világbajnokságon. A szombati nap folyamán két olyan válogatott is pályára lép, aki a döntőbe jutásra nagy esélyes. Argentína Nigéria ellen focizik délután 16 órakor az Ellis Parkban, Anglia pedig este a Royal Bafokeng-stadionban játszik az Egyesült Államokkal. Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya alaposságáról híres. Mindent előre kitalál, megszervez és nem szereti, ha hiba csúszik a számításba. Így aztán már két nappal a mérkőzés előtt tudta, melyik kezdő tizenegy lép pályára az USA ellen.
Viszont lakat van a száján és csak két órával a kezdő sípszó előtt fog jelentést adni. "Nem mondom el a játékosoknak ki fog játszani, csak két órával a mérkőzés előtt, ahogyan mindig is szoktam. Az ok, amiért így csinálom, ha valaki megsérül egyik napról a másikra, nem könnyű másik játékost hívni, aki eredetileg nem szerepelt a kezdőben" - magyarázta Don Capello, majd hozzá tette, hogy szerencsére a csapat fizikálisan teljesen felkészült. Természetesen lehetne találgatni, hogy ki fog játszani, hol fog játszani, de úgy is ki fog derülni minden. A lényeg a pályán lesz.

Szegény Ferdinand csak a kispadról
figyelheti az eseményeket
figyelheti az eseményeket
Viszont lakat van a száján és csak két órával a kezdő sípszó előtt fog jelentést adni. "Nem mondom el a játékosoknak ki fog játszani, csak két órával a mérkőzés előtt, ahogyan mindig is szoktam. Az ok, amiért így csinálom, ha valaki megsérül egyik napról a másikra, nem könnyű másik játékost hívni, aki eredetileg nem szerepelt a kezdőben" - magyarázta Don Capello, majd hozzá tette, hogy szerencsére a csapat fizikálisan teljesen felkészült. Természetesen lehetne találgatni, hogy ki fog játszani, hol fog játszani, de úgy is ki fog derülni minden. A lényeg a pályán lesz.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










