archívum
Mehet
Carlo Ancelotti továbbra is óvatosan kezeli a bajnoki címet

Didier Drogba és Florent Malouda kétszer is eredményes volt tegnap este a lassan atomjaira szét hulló Portsmouth ellen, amely talán valamelyest felejtette a szurkolókkal a múlt heti fiaskót az Inter ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. De a kékek menedzsere, Carlo Ancelotti úgy véli, csak akkor térhetnek vissza a rendes kerékvágásba, ha szombaton hazai pályán legyőzik az Aston Villa csapatát. "Szükségünk van a győzelemre és remélem a rossz időszak véget ér. Várnunk kell szombatig, mert ez egy nagyon fontos teszt lesz számunkra"- mondta az olasz szakember.
"Az elmúlt héten elvesztettük a bizalmat, de jó játékkal tértünk vissza és ez nagyon jó dolog a jövőre nézve. Ez a tljesítmény önbizalmat ad nekünk, még harcban állunk a Premier Leaguben és az FA-kupában is, nyolc, vagy kilenc mérkőzés van még a szezon végéig, ezért ebben a szellemben kell tovább haladni"- nyilatkozta Carlo Ancelotti a Portsmouth elleni győzelem után. A Chelsea hátránya egy pont a manchester Uniteddel szemben, de a londoniak még megmérkőznek Sir Alex Ferguson csapatával az Aston Villa elleni mérkőzést követően. Tehát még semmi sincs veszve. De nem lehet azt mondani, hogy Lampardékra olyan nagyon könnyű sorozat várna.
Ancelottiék még játszanak a Tottenham otthonában és még a Liverpoolhoz is ellátogatnak az utolsó előtti fordulóban. "Ha mostantól minden meccset megnyerünk a szezon végéig, akkor bajnokok leszünk"- állapította meg az olasz menedzser. A sikerekben nagy szerepet vállalhat Didier Drogba, aki szinte minden mérkőzésen betalál. Idáig 30 találatot jegyez az elefántcsontparti támadó, tavaly 33-nál állt meg. "Ez egy nagyon fontos szezon számára"- folytatta Ancelotti nyilatkozatát ezúttal Drogbáról. "Ő egy fantasztikus csatár és nagyon várom mit tud majd csinálni az utolsó kilenc fordulóban és a kupamérkőzéseken. Remélem nem áll le a gólszerzéssel."
Hétközi eredmények a Premier League-ben:
West Ham - Wolverhampton: 1-3
Aston Villa - Sunderland: 1-1
Manchester City - Everton: 0-2
Portsmouth - Chelsea: 0-5
Blackburn - Birmingham: 2-1

Kilenc nehéz bajnoki van még hátra Ancelotti csapatának

Drogba góljaira nagy szükség lesz
Ancelottiék még játszanak a Tottenham otthonában és még a Liverpoolhoz is ellátogatnak az utolsó előtti fordulóban. "Ha mostantól minden meccset megnyerünk a szezon végéig, akkor bajnokok leszünk"- állapította meg az olasz menedzser. A sikerekben nagy szerepet vállalhat Didier Drogba, aki szinte minden mérkőzésen betalál. Idáig 30 találatot jegyez az elefántcsontparti támadó, tavaly 33-nál állt meg. "Ez egy nagyon fontos szezon számára"- folytatta Ancelotti nyilatkozatát ezúttal Drogbáról. "Ő egy fantasztikus csatár és nagyon várom mit tud majd csinálni az utolsó kilenc fordulóban és a kupamérkőzéseken. Remélem nem áll le a gólszerzéssel."
Hétközi eredmények a Premier League-ben:
West Ham - Wolverhampton: 1-3
Aston Villa - Sunderland: 1-1
Manchester City - Everton: 0-2
Portsmouth - Chelsea: 0-5
Blackburn - Birmingham: 2-1
p.sz.
Portsmouth - Chelsea: 0-5 VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat