
archívum
Mehet
Casillas még nem dolgozta fel a sikert

Nem kis érdeme van Iker Casillasnak abban, hogy Spanyolország története során először ünnepelhet világbajnoki trófeát. Így érthető, ha a Real Madrid mókamestere Andrés Iniesta 116. percben szerzett, mindent eldöntő találata után sírva fakadt. "Ez egy történelmi pillanat a spanyol foci életében. Ez valami olyan dolog, amit most nem tudunk felfogni, hogy mekkora jelentősége van, majd csak később" - mondta Casillas. Iker megnyerte a legjobb kapusnak járó díjat is, az arany kesztyűt.
A 29 éves kapus brilliánsakat hárított, Robben egyszer sem tudott túljárni az eszén, pedig nagy lehetőségei voltak. "Ez az, amiről álmodunk már gyerekkorunk óta. Szerintem ez sokkal boldogabb momentum volt, mint amikor megnyertük az EB-t, mivel most már világbajnokok vagyunk és nem csak Európa-bajnokok. Nem volt könnyű, de szerencsére megcsináltuk. Végig csináltuk elejétől a végéig. Körülbelül 50 nap teljes koncentrálás volt, ami nagyon komplikált és nehéz és így a végén egy képet ad arról, amit ez a csapat véghez vitt."

Casillas extázisban volt amérkőzés lefújásakor
A 29 éves kapus brilliánsakat hárított, Robben egyszer sem tudott túljárni az eszén, pedig nagy lehetőségei voltak. "Ez az, amiről álmodunk már gyerekkorunk óta. Szerintem ez sokkal boldogabb momentum volt, mint amikor megnyertük az EB-t, mivel most már világbajnokok vagyunk és nem csak Európa-bajnokok. Nem volt könnyű, de szerencsére megcsináltuk. Végig csináltuk elejétől a végéig. Körülbelül 50 nap teljes koncentrálás volt, ami nagyon komplikált és nehéz és így a végén egy képet ad arról, amit ez a csapat véghez vitt."
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










