archívum
Mehet
Chelsea - Inter BL visszavágó

Carlo Ancelotti, a Chelsea olasz menedzsere fejben már mindent lejátszott és megállapította, hogy a kedd esti csata az angol klub pályáján a két csapat között fog eldőlni, nem pedig a két csapatirányító között. Az Inter az első felvonásban 2-1-re győzött hazai pályán. A két menedzser közötti hangulat továbbra is nagyon fagyos, amely még Ancelotti Milanos éveivel kezdődött. A "szerelem első látásra" azóta sem rendült meg, főleg úgy, hogy az olasz mester José Mourinho egykori klubját, a Chelseat irányítja.
"Nincs semmi probléma Mourinhoval. Ez a játék a Chelsea és az Inter között fog eldőlni, nem pedig Mourinho és én közöttem"- mondta Carlo Ancelotti, amelyet már az első mérkőzés alkalmával is hangoztatot. Az egykori Milan tréner a vereség ellenére azt állítja, hogy jó esélyük van továbbjutni a negyeddöntőbe. "Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz egy remek csapat ellen, de azt hiszem jó esélyünk van, hogy a legjobbunkat nyújtva tovább juthatunk. A légkőr, a hangulat jó, ami kell az Inter elleni mérkőzésen. Úgy gondolom, nicncs időnk aggódni. Koncentráltnak kell maradjunk, bíznunk kell magunkban és bátrak kell legyünk, így tudjuk megnyerni ezt a játékot." Az úgynevezett főpróba a londoniak számára sikerült jobban. A kékek a városi derbin 4-1-re győzték le a West Ham United együttesét, míg az Inter legutóbbi három mérkőzéséből csak egyet nyert meg, most pénteken pedig 3-1-es pofont kapott a Cataniatól.
José Mourinho tehát volt csapatához látogat. London, Stamford Bridge. Semmi sem változott és Mourinho szerint semmit sem kell bizonyítania. Szokásos hidegvérrel, arroganciával kezeli a helyzetet. "A Chelsea nem lényeges számomra. Ami számít nekem, hogy a negyeddöntőbe jussunk és ha ez megtörténik, fontos pillanat lesz az Internek, különösen a csapatnak, amely sok sok éve nem nyert már Bajnokok Ligáját." A portugál szakember három és fél éve hagyta el a londoniakat és azt mondja semmit sem kell bizonyítania. "Semmi nem kell bizonyítsak a Chelseanek, a Chelsea játékosainak a szurkolóknak és a vezetőknek." A CHelsea első számú kapusa, Pert Cech még az odavágón sérült meg, ezért úgy néz ki, hogy a fiatal és tapasztalatlan Turnbull kell védjen.
Mourinho úgy érzi nem ez lesz a döntő része a mérkőzésnek. "Láttam Petr-t, hogy nehéz körülmények között hagyta el a Milan stadionját. Ő a világ egyik legjobb kapusa ez nagy kár a Chelsea számára. De nem ez az első alkalom, hogy egy csapat harmadik számú kapusa véd, nem hiszem, hogy ez a kapus nagyon jó lenne." Minden esetre sok fog múlni a kapuban álló hálóőrök teljesítményén.

Ancelotti (balra) tudja, hogy csapatán múlik minden

Drogba (terpeszben) góljaira szükség lesz
José Mourinho tehát volt csapatához látogat. London, Stamford Bridge. Semmi sem változott és Mourinho szerint semmit sem kell bizonyítania. Szokásos hidegvérrel, arroganciával kezeli a helyzetet. "A Chelsea nem lényeges számomra. Ami számít nekem, hogy a negyeddöntőbe jussunk és ha ez megtörténik, fontos pillanat lesz az Internek, különösen a csapatnak, amely sok sok éve nem nyert már Bajnokok Ligáját." A portugál szakember három és fél éve hagyta el a londoniakat és azt mondja semmit sem kell bizonyítania. "Semmi nem kell bizonyítsak a Chelseanek, a Chelsea játékosainak a szurkolóknak és a vezetőknek." A CHelsea első számú kapusa, Pert Cech még az odavágón sérült meg, ezért úgy néz ki, hogy a fiatal és tapasztalatlan Turnbull kell védjen.

Mourinhonak semmit sem kell bizonyítania
Mourinho úgy érzi nem ez lesz a döntő része a mérkőzésnek. "Láttam Petr-t, hogy nehéz körülmények között hagyta el a Milan stadionját. Ő a világ egyik legjobb kapusa ez nagy kár a Chelsea számára. De nem ez az első alkalom, hogy egy csapat harmadik számú kapusa véd, nem hiszem, hogy ez a kapus nagyon jó lenne." Minden esetre sok fog múlni a kapuban álló hálóőrök teljesítményén.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat