archívum
Mehet
Chelsea vagy Manchester?

A történet nagyon egyszerű. A Manchester Unitednek győznie kell, a Chelseanek pedig ki kell kapnia. Minden más eredmény során a londoni kékek lesznek a bajnokok. Sir Alex Ferguson csapata a Stoke City csapatát fogadják hazai pályán. Nem lesz túlságosan nehéz begyűjteni a három pontot a Stoke ellen, amely a tabella középmezőnyében tanyázik. Carlo Ancelotti és a Chelsea pedig a Wigant látja vendégül. Van némi tartani valója az olasz menedzsernek, mert a Wigan legyőzte az Arsenalt is. Bár nekik már nincs veszíteni valójuk, a klub spanyol menedzsere kijelentette, nem fogják hagyni magukat, hogy a Chelsea könnyen bajnok legyen.
Ha papírforma szerint tekintünk a dolgokra, akkor már most kijelenthetjük, hogy a Chelsea megtörte a MU három éves uralmát a Premier League-ben. De sosem lehet tudni mit hoz a sors. A táblázaton lefelé haladva az európai szereplésért is nagy harcok lesznek. A Tottenham, amely bebíztosította BL selejtezős helyét a Manchester City 1-0-ás legyőzésével, akár a bronzérmes helyezést is elérheti, ha az Arsenal kikap a Fulhamtől. A City-nek pedig szüksége van legalább egy pontra, hogy jövőre biztosan indulhasson az Európa Ligában, ugyanis az Aston Villa csak két pontra van tőle. A legnagyobb csalódást idén a Liverpool okozta, amely a hetedik pozíciójával nem büszkélkedhet. A három kieső már megvan. A Hull City-nek, a Burnley-nek és a Portsmouthnak már esélye sincs a bennmaradásra.
Az utolsó forduló párosításai:
Arsenal - Fulham
Aston Villa - Blackburn
Bolton - Birmingham
Burnley - Tottenham
Chelsea - Wigan
Everton - Portsmouth
Hull City - Liverpool
Manchester United - Stoke City
West Ham - Manchester City
Wolverhampton - Sunderland

A Chelsea hetet rúgott a Stoke-nak. A MU egy góllal
is beérné, ha a rivális kikap.

p.sz.
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat