archívum
Mehet
Diaby döntötte el a Liverpool elleni rangadót

A Premier League küzdelmeiben az Arsenal ismét nagy falatot kapott vacsorára. Az Emirates-stadionban fogadták a nyomukban loholó Liverpoolt. Rafa Benitez együttese mutatott jobb formát, az elmúlt öt mérkőzésen nem kaptak ki, míg Arsene Wenger csapata csak négy pontot szerzett ugyanennyi meccs alatt. Az ágyúsoknál a dán támadó, Nicklas Bendtner mégis helyet kapott a kezdő csapatban. Az első tíz percben mindkét csapat tapogatózott, egyik sem mert neki rontani a másiknak. Ezzel együtt sok hiba is becsúszott a játékba.
Lényegesen óvatosabb játékot mutatott az Arsenal az előbbi mérkőzéseihez képest. Nasri a 34. percben fájdalmat érzett a lábában, a helyére a felépült Rosicky állt be. Mindkét csapat próbálkozott kialakítani helyzetet, de a jó indulattal is kapura tartó lövések alaposan elkerülték a kapukat. Ennek megfelelően a félidő 0-0-ás döntetlennel zárult.
A második játékrészben az első helyzetet a hazaiak nevéhez jegyezhettük fel. A 46. percben Arsavin éles szögből tűzte kapura a labdát, de Reinanak nem kellett közbe avatkoznia. Érezte a Liverpool is, hogy változtatni kell a játékon. Így a játék is felpörgött valamelyest.
Az 52. percben N'Gog léphetett meg, már csak Almunia állt vele szemben, amikor Gallas remekül keresztezett. Két perccel később Carraghert is le kellett cserélni sérülés miatt, Degen szállt be a helyére. Az 55. vezetést is szereezhetett volna az Arsenal. Bendtner védőjével a nyakán túl is juttatta Reina kapuson a labdát, de a védők tisztázni tudtak a kapu torkából. A 65. minutumban Rosicky bombázhatott tizenhat méterről a kapura, de elkerülte a lövés egy kicsivel fölé szállt. A 72. percben megtört a jég, Rosicky jobb oldalról Bendtner passzát Diaby fejére varázsolta, aki befejelte a labdát Reina kapujába. A 86. percben egyenlítési lehetőség előtt állt a Liverpool. Ryan Babel lerázta védőjét és jobbal célba vette a kaput, de Almunia még a kapufára tudta tolni a labdát. A négy perces ráadás sem volt elég a Liverpoolnak az egyenlítéshez. Így az Arsenal Diaby góljával megnyerte a mérkőzést.
További eredmények:
Aston Villa - Manchester Utd.: 1-1
West Ham - Birmingham City: 2-0
Wolverhampton - Tottenham:1-0
Blackburn - Hull City: 1-0
Everton - Chelsea: 2-1
Manchester City - Bolton: 2-0
Portsmouth - Sunderland: 1-1
Wigan Athletic - Stoke City: 1-1
Fulham - Burnley: 3-0
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Rosicky színt vitt az ágyúsok játékába

Diaby szerezte az Arsenal győztes gólját

Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat