archívum
Mehet
Diego Milito duplájával Bajnokok Ligája győztes az Inter

Talán lehet azt mondani, hogy Ribéry-vel másabb, dinamikusabb focit játszott volna a Bayern München az Inter ellen, de le a kalappal José Mourinho előtt. A portugál menedzser ismét bizonyította, hogy mekkora stratéga. Már a mérkőzés első tíz percében látszott, hogy a Bayern fogja uralni a pályát. De mindez hiába való volt, hiszen az Inter rendkívül fegyelmezetten védekezett, akárcsak a Barcelona ellen az elődöntő visszavágóján. Ha a helyzet úgy kívánta Samuel Eto'o jobb, Diego Milito pedig balhátvédet játszott.
És innen tudott életveszélyes kontrákat vezetni a milánói gárda. És bár sokszor nem jutottak lövésig az elől lévők, egyetlen védelmi megingás elég volt a 35. percben. Sneijder Milito csúsztatását vissza tette az argentinnek, aki átemelve Butt felett a labdát, megszerezte a vezető találatot az Inter számára. Pedig fölényben voltak a bajor védők. A gól után semmi mással nem törődtek az olasz csapat játékosai csak a bekkeléssel. Amíg ez folyt, a Bayern nem tudott komoly lövőhelyzeteket kialakítani. Arjen Robben nagyon sokat volt játékban és a társak mintha tőle vártak volna valami nagy dolgot, de egyedül kevés volt a holland, hiába verte meg Chivut a jobb szélen egymás után.
Az első találat után újabb 35 perc telt el. A 70. minutumban ismét kontrázhatott az Inter és Milito zseniális tudását ismét megmutatta. Daniel van Buytent küldte el a tizenhatos sarkánál egy lövőcsellel, majd Butt kapujába passzolta a labdát. Ekkor már szinte elkönyvelhető volt az Inter győzelme, de Mourinho nyugalomra intett mindenkit. Az előny végül kitartott és az Inter 45 év után ülhet ismét Európa trónjára. José Mourinho pedig a harmadik olyan tréner, aki két különböző csapattal is el tudta hódítani a legrangosabb európai trófeát. A kérdés már csak az, mi lesz José Mourinhoval. A Real Madrid ezdője lesz, vagy marad továbbra is az inter kispadján.
Bayern München - Inter percről percre

José Mourinho nagyon összerakta az Intert

Diego Milito volt a döntő hőse
Az első találat után újabb 35 perc telt el. A 70. minutumban ismét kontrázhatott az Inter és Milito zseniális tudását ismét megmutatta. Daniel van Buytent küldte el a tizenhatos sarkánál egy lövőcsellel, majd Butt kapujába passzolta a labdát. Ekkor már szinte elkönyvelhető volt az Inter győzelme, de Mourinho nyugalomra intett mindenkit. Az előny végül kitartott és az Inter 45 év után ülhet ismét Európa trónjára. José Mourinho pedig a harmadik olyan tréner, aki két különböző csapattal is el tudta hódítani a legrangosabb európai trófeát. A kérdés már csak az, mi lesz José Mourinhoval. A Real Madrid ezdője lesz, vagy marad továbbra is az inter kispadján.
p.sz.
Bayern München - Inter percről percre
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat