archívum
Mehet
Döntetlen a római derbin, a Palermo Bajnokok Ligája pozícióban
2010. márc. 7., vasárnap, 22.53.22 CET

Csúcsrangadót rendeztek a Stadio Olimpicoban szombaton a Serie A 27. fordulójában. Az Inter trónfosztására áhítozó Roma a Milan csapatát fogadta hazai pályán. A két csapat közötti különbség a mérkőzés előtt három pont volt, de mivel a találkozó 0-0-ás döntetlennel ért véget, a pontarány nem voltozott. Az biztos, hogy ha a listavezető Inter a vasárnap este folyamán kikpa a Genoatól, mindkét üldöző bánni fogja a gólnélküli döntetlent. Különösen a Milan, amely győzelme esetén ideiglenesen felzárkózhatott volna a rivális mellé, legalább is pontszámok tekintetében.
A Roma kezdte jobban a találkozót és dolgozta ki a helyzeteket, de a vendégek kapusa, Abbiati mindig a helyén volt és hárított ha úgy adódott. A Milan is kezdte felvenni a mérkőzés ritmusát, a támadások kulcsembere rendre Ronaldinho volt, ahi osztogatta is a jobbnál jobb passzokat, de senki sem tudta kihasználni a lehetőséget. A támadó szekcióban szerepet kapó Boriello ráadásul egyedül annyi helyzetet hagyott ki, hogy kis túlzással azokkal akár két meccset is nyerhetett volna a Milan. De mivel mindkét csapat csak riogatta a másik kapuját, maradt a 0-0-ás döntetlen.
A bajnokságban felemás teljesítményt produkáló Juventus ezúttal Firenzébe látogatott, hogy a Fiorentina ellen gyűjtse be a három pontot. Ez Alberto Zaccheroni csapatának sikerült is. A torinói zebrák már a második percben vezetéshez is jutottak. A sokat kritizált Diego, aki lehet, hogy nyáron klubot cserél, a tizenhatoson kaputt egy kiugratást. A hazai évőd teljesen megfeledkeztek a brazilról, aki nagyon higgadtan egy lövőcsellel elfektette Frey kapust, azután a kapuba passzolta a labdát. Igazi hidegzuhanyként érte ez a firenzei közönséget, de a csapatot is. A 32. percben aztán jött az egyenlítő találat Marchionninak köszönhetően, aki egy keresztlabdára érkezett a jobb oldalon. A szituációt nagyon rosszul reagálták le a torinói védők, de ennél is nagyobbat hibázott a kapus, Manninger, aki rossz ütemben lépett ki, hogy megkaparintsa a felpattanó labdát, de a firenzei játékos átfejelte fölötte. A mérkőzést végül Fabio Grosso döntötte el, aki védő létére az ellenfél tizenhatosának sarkán lépett ki és éles szögből Frey kapujába, a léc alá bombázott.
További eredmények:
Atalanta - Udinese: 0-0
Bari - Chievo: 1-0
Bologna - Napoli: 2-1
Cagliari - Catania: 2-2
Palermo - Livorno: 1-0
Sampdoria - Lazio: 2-1
Siena - Parma: 1-1

Boriello számtalan lehetőséget elpuskázott

Marchionni egyenlített a Juventus ellen

p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), Bajnokok Ligája (106), Inter (85), Európa Liga (74), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38), Liverpool (36), Dél-Afrika (35), Bundesliga (32), Roma (31)

Spanyol csatárt igazolt a Fradi
Magyar borászok a németek ellen
Jó volt a főpróba
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Átigazolások: Németország
Gerard Houllier lehet a Villa edzője
Ranieri szerződést hosszabbíthat
Moratti ismét együtt dolgozna Mourinhoval
A spanyolok kikaptak Argentínától
Spanyol csatárt igazolt a Fradi
Magyar borászok a németek ellen
Jó volt a főpróba
László az NB III-ban már játszott
Szakály: Az olimpia kimarad