
archívum
Mehet
Egervári: Legyünk elégedettek

Begyűjtöttük a három pontot és megszereztük a kötelező győzelmet Moldova ellen. Bár a mérkőzés nem ment túlságosan zökkenőmentesen, különösen az utolsó 15 percben, de Rudolf és Koman két szép átlövésével le tudtuk győzni a vendégeket hazai pályán. Voltak még bőven problémák a csapatban, de összességében Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedett. "A végén sajnos hibáztunk és nehézzé tettük saját magunk számára a mérkőzést, de begyűjtöttük az első három pontot és ez mindenképp egy csapatépítő három pont lehet. Bíztattam a játékosokat az átlövésekre, pláne ilyen időben. Az első gólunk következtében magabiztosabbá váltunk, nagyon örülünk, hogy két nagyon szép eltalált lövést követően egy kapu előtt tömörülő, fegyelmezetten védekező csapatot sikerült két vállra fektetnünk."
Kaptunk egy gólt bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt, amitől egyszerre megjött a moldávok kedve és bizony sokszor nem rajtunk múlott, hogy egalizáljanak. De ezzel a továbbiakban nem kell foglalkozni, hiszen Egervári szerint a három pont volt a fontos, most elégedjünk meg ennyivel. "Nem volt benne a játék képében ez a gól, de hiba előzte meg természetesen, nem kellett volna betömörülnünk. A védekezést le kellett volna egyszerűsíteni ebben az időszakban. De azt mondom, legyünk elégedettek, az első három pontot begyűjtöttük és láttam bíztató momentumok."

Magunkra húztuk az ellenfelet
Kaptunk egy gólt bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt, amitől egyszerre megjött a moldávok kedve és bizony sokszor nem rajtunk múlott, hogy egalizáljanak. De ezzel a továbbiakban nem kell foglalkozni, hiszen Egervári szerint a három pont volt a fontos, most elégedjünk meg ennyivel. "Nem volt benne a játék képében ez a gól, de hiba előzte meg természetesen, nem kellett volna betömörülnünk. A védekezést le kellett volna egyszerűsíteni ebben az időszakban. De azt mondom, legyünk elégedettek, az első három pontot begyűjtöttük és láttam bíztató momentumok."
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










