Sporthírek

Együttműködik a Honvédelmi Sportszövetség és a MEFS

Együttműködik a Honvédelmi Sportszövetség és a MEFS

A Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség együttműködési megállapodást kötött, amelynek egyik kiemelt célja, hogy 2024-ig a felsőoktatási hallgatók legalább negyede megismerkedjen a honvédelmi sportokkal.

A dokumentumot Simicskó István, a HS elnöke, és Székely Mózes, a MEFS főtitkára írta alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, és a megállapodás értelmében a két szervezet közösen támogat minden olyan kezdeményezést a felsőoktatási szabadidősport honvédelmi neveléssel összefüggő területeivel kapcsolatban, amelyek elősegítik az egyetemi és főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést és a hallgatók fizikai aktivitásának növelését.

 

Együttműködik a Honvédelmi Sportszövetség és a MEFS

Az együttműködés kiemelt célja, hogy 2024-ig a felsőoktatási hallgatók legalább negyede megismerkedjen a honvédelmi sportokkal

 

Székely Mózes szerint a HS-sel kötött megállapodás által a honvédelemhez közvetve vagy közvetlenül kapcsolható sportok közelebb kerülhetnek a fiatalokhoz, ennek pedig kiváló helyszínei lehetnek az oktatási intézmények közelében felépülő Honvédelmi Sportközpontok, valamint a MEFS "egyik zászlóshajója", a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. "Fontos cél, hogy a fiatalok szabadon dönthessenek arról, milyen sportot űznek, és elérjük, hogy belülről jövő igényként jelentkezzen bennünk a fizikai aktivitás. Ehhez kell a feltételrendszert megteremteni, amiben a Honvédelmi Sportszövetség támogatását bírjuk" - tette hozzá a MEFS főtitkára.