Elvérzett az NYVRC
A férfi röplabdabajnokság elődöntőjében második mérkőzését vívta az NYVRC a Kazincbarcika ellen. Az idegenbeli 2-3-as eredmény reményt adott arra, hogy itthon legyőzzük a borsodiakat, azonban a Bem József Általános Iskolában most sem sikerült győzni.
A barcikaiak nagyon magabiztosan kezdtek, a hazai csapat azonban nem mert semmilyen komolyabb dolgot bevállalni. Így az ellenfél megerőltetés nélkül hozta az első szettet.
A második játszmában még jobban leeresztett a hazai környezetben játszó NYVRC, már csak az volt a kérdés, tud-e fordítani 0-2-ről a Botos-csapat.
A harmadik szettben formajavulás volt tapasztalható, azonban ez már nem volt elég a győzelemhez. Felcsillant a remény, amikor szettlabdához jutottunk, azonban az ellenfél hárította azt, majd megadta a végső döfést. Így játszmanyerés nélkül kapott ki itthon az NYVRC.
A Kazincbarcika ha megnyeri a keddi találkozót is, akkor a döntőben harcolhat az elsőségért.