
archívum
Mehet
Eredivisie: Pontokat vesztett a PSV

Az Eredivisie negyedik fordulójában összesen 34 gól esett. Nem volt olyan mérkőzés, ahol nem esett volna legalább egy gól.
Több nagyarányú győzelem született. A címvédő Twente csapata hazai pályán a Utrecht-et verte 4-0-ra. A Feyenoord együttese is ilyen arányú győzelmet aratott otthon, a Vitesse csapatát fogadták. Még ennél is nagyobb gólkülönbségű győzelmet aratott az Ajax együttese az újonc De Graafschap otthonában. A Bajnokok Ligájában a halálcsoportba kerülő Ajax 5-0-ára győzött.
Suarez mesterhármassal vette ki a részét a sikerből
A PSV Eindhoven csapata az előző három fordulóban begyűjtötte mind a kilenc pontot, de ebben a fordulóban nem bírt a Den Haag együttesével. Az eindhoveni alakulat Ibrahim Afellay góljával szerezte meg a vezetést a 8. percben. A második játékrészben egyenlíteni tudott a hazai csapat Derijck góljával. De a PSV megint vezetéshez jutott Rodriquez révén. A gólpassz Dzsudzsák Balázs adta. A magyar végig a pályán volt, és jól is játszott. Azonban ez sem volt elég a győzelemhez, a Den Haag a 81. percben egyenlíteni tudott, így idegenben vesztett pontokat Dzsudzsák csapata.
Teljes eredménylista:
Den Haag - PSV Eindhoven 2-2
Twente - Utrecht 4-0
Feyenoord - Vitesse 4-0
AZ Alkmaar - Excelsior 1-1
De Graafschap - Ajax 0-5
Willem II - Groningen 0-3
NAC Breda - Venlo 2-0
Roda - Heracles 4-2
NEC - Heerenveen 2-2
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










