archívum
Mehet
Európa Liga: A Fulham útja a döntőig

Elérkezett az idő. Az UEFA-kupa jogutódja, az Európa Liga döntőjét holnap ester rendezik meg Hamburgban, a Nordbank Arénában. A Bajnokok Ligája kistestvérének fináléját egy angol és egy spnyol csapat fogja megvívni, ők pedig a Fulham és az Atletico Madrid. Mindkettejük számára rögös út vezetett a döntőig, mégis Roy Hodgson csapata, a Fulham az, amelytől senki sem várta a nagy bravúrt. A madridi alakulat, az Atletico pedig titkon mindig esélyese egy Európa Ligának, még akkor is, ha az idei év pocsékul sikerült a bajnokságban. Nézzük, mennyire volt kalandos a Fulham útja a hamburgi döntőig. A londoni kiscsapat Hodgson mester irányításával igazi csapattá nőtte ki magát. Nincsenek kiemelkedő nevek, de az egység bőségesen kárpótolta ezt a hiányt.
A Fulham a sorozat E csoportjában indult el, ahol a Roma, a Basel és a CSKA Szófia voltak az ellenfelek. Hat mérkőzés alatt Gera Zoltánék csak egyszer kaptak ki, a Roma otthonában 2-1-re (hazai pályán 1-1), amely egyáltalán nem szégen, ha azt nézzük, hogy az olasz fővárosi csapat most a Serie bajnoki címéért harcol. A Baselt oda vissza megverték és a Szófia ellen becsúszott egy döntetlen még a szezon elején. A Cottagerek a második helyen léptek tovább csoportjukból. Ezek után jöhetett az egyenes kieséses szakasz,ahol a Fulham útjába a tavalyi címvédő Shakhtar Donyeck csapatát sodorta a sors(olás). 3-2-es összesítéssel Hodgson csapata volt a jobb. Március 12-én a Juventus volt az ellenfél a nyolcaddöntőben. Idegenben 3-1-re nyert a Juventus és ekkor már szinte mindenki tudni vélte, hogy vége a nagy szereplésnek.
Ráadásul a visszavágón Trezeguet góljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett az olasz csapat. Nagy rohamokba kezdett a Fulham, kapufától kezdve, kiállításon át büntetőig minden volt, Gera kettőt lőtt, a mérkőzés hajrájában Dempsey pedig megszerezte a mindent eldöntő találatot beállítva a 4-1-es végeredményt, így a Fulham 5-4-el tovább lépett.
Jött a német bajnok Wfl Wolfsburg, amelyet szinte már könnyedén legyőzött és kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe. Itt már nem volt könnyű dolga a londoniaknak, hiába volt kikövezve a döntőbe vezető út. Az ellenfél a Hamburg volt, amely mindenképp szerette volna saját stadionjában elhódítani a trófeát. Németországban a 0-0-ás döntetlen nagy bravúr volt, tekintettel a csapat fáradságára. Hodgson csapata akkor sem tört össze, amikor Petric megszerezte a vetetést a Craven Cottagen. Talpra álltak és nyertek 2-1-re. Gera Zoltán szerezte a győztes találatot. Már csak egy nagy mérkőzés van hátra, az Atletico Madrid elleni.

Roy Hodgson, a nagy mester

Gera mindig betalált, amikor kellett
Ráadásul a visszavágón Trezeguet góljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett az olasz csapat. Nagy rohamokba kezdett a Fulham, kapufától kezdve, kiállításon át büntetőig minden volt, Gera kettőt lőtt, a mérkőzés hajrájában Dempsey pedig megszerezte a mindent eldöntő találatot beállítva a 4-1-es végeredményt, így a Fulham 5-4-el tovább lépett.
Fulham - Juventus 4-1
Jött a német bajnok Wfl Wolfsburg, amelyet szinte már könnyedén legyőzött és kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe. Itt már nem volt könnyű dolga a londoniaknak, hiába volt kikövezve a döntőbe vezető út. Az ellenfél a Hamburg volt, amely mindenképp szerette volna saját stadionjában elhódítani a trófeát. Németországban a 0-0-ás döntetlen nagy bravúr volt, tekintettel a csapat fáradságára. Hodgson csapata akkor sem tört össze, amikor Petric megszerezte a vetetést a Craven Cottagen. Talpra álltak és nyertek 2-1-re. Gera Zoltán szerezte a győztes találatot. Már csak egy nagy mérkőzés van hátra, az Atletico Madrid elleni.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat