
archívum
Mehet
Európa Liga előzetes: Izgalmas meccsek várhatók

A Debrecen együttese bizakodva utazhat ki Bulgáriába a Litex Lovech együtteséhez. A hazai mérkőzésen aratott 2-0-ás győzelem nagy önbizalmat adhat a csapatnak, hiszen a Lovech nem tudott idegenben gólt szerezni. De ettől függetlenül a DVSC-TEVA játékosainak nem szabad elbízniuk magukat, hiszen már csak egy lépést kell megtenni az Európa Liga csoportkörébe jutásért.
Coulibaly szerezte a vezető gólt az odavágón
A Győri ETO együttese azonban nehezebb helyzetben van. Az ETO Parkban megrendezett odavágón ugyanis a vendég Dinamo Zágráb csapata 2-0-ás előnyt szerzett, így a magyar együttesnek nagyon kis esélye van a továbbjutásra. De láttunk már a futball történetében csodákat, a remény mindenesetre még meg van.
A Liverpool együttese meglepetésre csak 1 gólos előny tudott kiépíteni hazai pályán a jóval esélytelenebb török Trabzonspor csapata ellen. Az odavágón a vörösök védelme jól működött, de a törökök akár meglepetést is okozhattak volna. Ahogyan még meg van az esély az igazi meglepetésre is, hiszen nem tudni, hogy a Trabzonspor mire lesz képes hazai pályán, Gerrardéknak mindenesetre figyelniük kell. Parázs összecsapásra számíthatunk a PSV Eindhoven stadionjában is. Az orosz Novoszibirszk csapata ugyanis 1-0-ás győzelmével meglepte Dzsudzsákékat, így ha nem akarnak kiesni az EL-ből, akkor hazai pályán teljesíteniük kell.
Hiába a Babel által szerzett 1 gólos előny,
a Poolnak össze kell szednie magát a visszavágóra
Az olasz Juventus sem dőlhet még hátra. Igaz idegenben 2-1-es győzelmet arattak a Sturm Graz csapata ellen az odavágón, de az osztrák együttes mindent egylapra feltéve fogja rohamozni vendégként az Öreg Hölgy kapuját, így Amauriéknak oda kell tenniük magukat a visszavágón.
Egy mérkőzést már lejátszottak. A CSZKA Moszkva jutott be az Európa Liga csoportkörébe 6-1-es összesítéssel a Anorthosis ellen.
H.V.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










