archívum
Mehet
Európa Liga: Győri ETO - Dinamo Zágráb

A Debrecen este hét órakor kezdi meg mérkőzését a Litex Lovech ellen az Európa Liga rájátszásában, míg a Győr este kilenckor lép pályára a Dinamo Zágráb ellen. Ráadásul a már elég európai tapasztalattal rendelkező ETO első alkalommal harcol horvát ellenféllel. Bár az utóbbi időkben felforrósodott a hangulat a zágrábiaknál (edzőváltás) mégis van mitől tartani, hiszen kiváló szakember vette át a csapat irányítását. A Győr ellen fog bemutatkozni Vahid Halihodzic, aki Elefántcsontpart válogatottját vezette ki a világbajnokságra, ám az Afrika Nemzetek Kupáján nyújtott teljesítmény után elküldték Drogbáéktól.
De irányította már a Lille és a PSG csapatát is, az 58 éves szakember most pedig két és fél éves szerződést kötött Horvátország sztárcsapatával. Bár a montpellier is kemény falat volt, az ETO hálóőre szerint most sem lesz könnyebb. "Biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs lesz. Hasonlóan kiélezett csatára számítok, mint a Montpellier ellen. Hiszem, hogy van sanszunk kivívni a csoportkörbe jutást a Dinamoval szemben"- nyilatkozta Szasa Sztevanovics.
Szerencsére a védők is remekül működnek együtt az ETO szerkezetében, a franciák ellen Stanisic és Djordjevic is remekül szerepelt, ezért jogosan várjuk tőlük ismételten a jó teljesítményt. "A legjobb horvát klub az ellenfelünk. Van egy kis probléma a riválisunknál, de ettől még nagyon jó csapat. Két nagyon nehéz meccs vár a csapatra, de az első, hazai találkozót meg kell nyernünk. Győznünk kell, hogy előnnyel tudjunk Zágrábba utazni"- mondta Lazar Stanisic, aki a mai találkozót ki kell hagyja eltiltás miatt.

Stanisicot kell pótolja a Győr

További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat