archívum
Mehet
Európa Liga visszavágó előzetes

Ma este minden kiderül. Liverpool vagy Atletico Madrid, Fulham vagy Hamburg. Ez a négy csapat maradt állva az UEFA-kupáról átkeresztelt Európa Liga küzdelmeiben. Az első felvonásban az Atletico Madrid a Liverpoolt hazai pályán fogadta és nyert 1-0-ra Diego Forlán góljának köszönhetően, amelyet csak nagy nehezen sikerült a hálóba juttatni. Azon a mérkőzésen az angoloknak szinte momentumok nem volt. Egyetlen lövés sem taálta el az Atletico kapuját. Azóta Rafa Benitez csapata 4-0-ra kiütötte a Burnleyt, így talán ismét megtalálták a góllövő formájukat a sérült Fernando Torres nélkül is. Az 1-0 nem nagy előny az Anfield Roadon, amely félelmetes hírnevéről és hangulatáról.
Így ha csak nem állítanak betonfalat a spanyolok saját kapujuk elé, nem biztos, hogy kihúzzák kapott gól nélkül.
A másik oldalon egy szintén angol csapat küzd a döntőbe jutásért német csapattal. Az első mérkőés 0-0-ás döntetlennel zárult a Hamburg és a Fulham között. Roy Hodgson alaposan összekapta a Fulhamet, amely álomszerű teljesítményt produkál az Európa Ligában. Legyőzte a tavalyi győztes Shakhtar Donyeck csapatát, kiejtette a Juventust és a tavalyi Bundesliga győztes Wolfsburg csapatát.
A sors ismét egy német csapatot sodort eléjük a Hamburg személyében, amely a hétvégén edzőváltáson eset át. A német klubnál eddig tevékenykedő Bruno Labbadia munkját megköszönték és elbocsátották, miután 5-1-ás vereségbe szaladt bele a Hoffenheim otthonában. A Hamburg jelenleg csak a hetedik a tabellán és már semmi esélye sincs, hogy elcsípje valamelyik nemzetközi kupaszereplést garantáló helyezést.
Ha a sors is úgy akarja, még az is megtörténhet, hogy két azonos nemzetiségű csapat vivja meg az Európa Liga döntőjét Hamburgban, ha a Liverpool és a Fulham is továb jut.

Pepe Reina védte meg csapatát a második góltól

A Fulham sikereiben fontos szerepet vállal Gera Zoltán
A sors ismét egy német csapatot sodort eléjük a Hamburg személyében, amely a hétvégén edzőváltáson eset át. A német klubnál eddig tevékenykedő Bruno Labbadia munkját megköszönték és elbocsátották, miután 5-1-ás vereségbe szaladt bele a Hoffenheim otthonában. A Hamburg jelenleg csak a hetedik a tabellán és már semmi esélye sincs, hogy elcsípje valamelyik nemzetközi kupaszereplést garantáló helyezést.
Ha a sors is úgy akarja, még az is megtörténhet, hogy két azonos nemzetiségű csapat vivja meg az Európa Liga döntőjét Hamburgban, ha a Liverpool és a Fulham is továb jut.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat