
archívum
Mehet
Európa Liga visszavágók - előzetes

Három angol csapat is képviselteti magát az Európa Liga egyenes kiesése szakaszában, a Liverpool, a Fulham és az Everton. Ráadásul mindhárom szigetországi csapat előnnyel készülhetett a ma esti visszavágókra. A végső győzelemre a Liverpool az egyik legesélyesebb csapat, amely hazai pályán a román Unirea Urziceni csapatát sovány 1-0-ra győzte le, de a történethez az is hozzá tartozik, hogy Rafa Benitez csapata végig sakkban tartotta a román bajnokot, ezért valóságos csoda, hogy az Urziceni egy góllal megúszta a mérkőzést.
Közben a Liverpool legnagyobb riválisának, az Evertonnak múlt hét kedden sikerült felül kerekednie portugál ellenfelén, a Sportingon. A kékek 2-1-es állásról várják a visszavágót. De az angolok mellett a spanyolok képviseltetik magukat a legnagyobb számban, összesen négyen. Viszont egyik hispán gárdának sem áll túl jól a szénája. Az Athletic Bilbao hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Juhász Roland csapatával, az Anderlechtel.
Az Atletico Madrid török ellenfél személyében a Galatasarayal kellett megküzdjön (1-1), A Villarreal, amely hétvégén egy hatost kapott a Real Madridtól 2-2-vel fordul a német bajnok Wolfsburg ellen. Kérdés, mire lehet elég a három csapatnak a döntetlen. Idegenben lőtt gól mindig fontos, de erre nem alapozhatnak az ellenfelek, hiszen magas színvonalú csapatok képviseltetik hazájukat az Európa Ligában is. A legrosszabb helyzetben a Valencia áll, amely idegen pályán kapott ki a Brugge csapatától. Az egyik legkedvezőbb helyzetben a Marseille áll, amelyidegenben három gólt is vágott a Copenhagennek, ezért itt a legtöbb kulcsjátékos valószínűleg pihenni fog, hiszen vasárnap a Marseille az ősi rivális Paris Saint-Germainnel csap össze a francia bajnokságban.
A legjobb 32 párosításai:
Anderlecht (BEL) 1 Atletico Bilbao (ESP) 1
Marseille (FRA) 3 FC Copenhagen (DEN) 1
Roma (ITA) 2 Panathinaikos (GRE) 3
Galatasaray (TUR) 1 Atletico Madrid (ESP) 1
Shakhtar Donetsk (UKR) 1 v Fulham (ENG) 2
Unirea Urziceni (ROM) 0 Liverpool (ENG) 1
PSV Eindhoven (NED) 0 Hamburg (GER) 1
Juventus (ITA) 2 Ajax (NED) 1
Valencia (ESP) 0 Club Brugge (BEL) 1
Sporting Lisbon (POR) 1 Everton (ENG) 2
Hapoel Tel-Aviv (ISR) 0 Rubin Kazan (RUS) 3
Wolfsburg (GER) 2 Villarreal (ESP) 2
Salzburg (AUT) 2 Standard Liege (BEL) 3
Werder Bremen (GER) 0 FC Twente (NED) 1
Fenerbahce (TUR) 1 Lille (FRA) 2
Már tovább jutott:
Benfica a Hertha ellen 4-0, 1-1 (5-1)

N'Gog (nevet) szerezte a Liverpool egyetlen találatát
Közben a Liverpool legnagyobb riválisának, az Evertonnak múlt hét kedden sikerült felül kerekednie portugál ellenfelén, a Sportingon. A kékek 2-1-es állásról várják a visszavágót. De az angolok mellett a spanyolok képviseltetik magukat a legnagyobb számban, összesen négyen. Viszont egyik hispán gárdának sem áll túl jól a szénája. Az Athletic Bilbao hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Juhász Roland csapatával, az Anderlechtel.

Del Piero (szürkében) jó formában játszott az Ajax ellen
Az Atletico Madrid török ellenfél személyében a Galatasarayal kellett megküzdjön (1-1), A Villarreal, amely hétvégén egy hatost kapott a Real Madridtól 2-2-vel fordul a német bajnok Wolfsburg ellen. Kérdés, mire lehet elég a három csapatnak a döntetlen. Idegenben lőtt gól mindig fontos, de erre nem alapozhatnak az ellenfelek, hiszen magas színvonalú csapatok képviseltetik hazájukat az Európa Ligában is. A legrosszabb helyzetben a Valencia áll, amely idegen pályán kapott ki a Brugge csapatától. Az egyik legkedvezőbb helyzetben a Marseille áll, amelyidegenben három gólt is vágott a Copenhagennek, ezért itt a legtöbb kulcsjátékos valószínűleg pihenni fog, hiszen vasárnap a Marseille az ősi rivális Paris Saint-Germainnel csap össze a francia bajnokságban.
A legjobb 32 párosításai:
Anderlecht (BEL) 1 Atletico Bilbao (ESP) 1
Marseille (FRA) 3 FC Copenhagen (DEN) 1
Roma (ITA) 2 Panathinaikos (GRE) 3
Galatasaray (TUR) 1 Atletico Madrid (ESP) 1
Shakhtar Donetsk (UKR) 1 v Fulham (ENG) 2
Unirea Urziceni (ROM) 0 Liverpool (ENG) 1
PSV Eindhoven (NED) 0 Hamburg (GER) 1
Juventus (ITA) 2 Ajax (NED) 1
Valencia (ESP) 0 Club Brugge (BEL) 1
Sporting Lisbon (POR) 1 Everton (ENG) 2
Hapoel Tel-Aviv (ISR) 0 Rubin Kazan (RUS) 3
Wolfsburg (GER) 2 Villarreal (ESP) 2
Salzburg (AUT) 2 Standard Liege (BEL) 3
Werder Bremen (GER) 0 FC Twente (NED) 1
Fenerbahce (TUR) 1 Lille (FRA) 2
Már tovább jutott:
Benfica a Hertha ellen 4-0, 1-1 (5-1)
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










