archívum
Mehet
Fabregas nem játszik a Porto ellen
2010. márc. 9., kedd, 12.47.01 CET

A hétfői edzésen mindenki jelen volt, aki számít ma este a Porto elleni összecsapáson, egy embert kivéve. Cesc Fabregas térdsérülése miatt nem tudott munkát folytani Arsene Wenger csapatával. A spanyol középpályás a hétvégi Burnley ellen megnyert 3-1-es találkozón sérült meg. A francia menedzser szerint egy korábbi sérülése újúlt ki, amelyet még a szezon elején az Aston Villa ellen szedett össze. Bár Arsene Wenger remélte, hogy a játékmester alkalmas lesz a játékra, csalódnia kellett. "Nem folytathatunk hazárdjátékot, mert még nem áll készen. Az ideális az lenne, ha ott lenne velünk a pályán, de Cesc hiányára nincs semmilyen mentség. Van elég játékosunk és elég erős keretünk és jó esélyünk a továbbjutásra" -mondta a francia szakember, Arsene Wenger egy sajtótájékoztatón.
Azért valami jó hír is van az ágyúsok mesterének számára. Diaby, Denilson és Sol Campbell is készen áll a bevetésre a Porto ellen. Az odavágón Fabianszki védte az észak-londoniak kapuját a Dragao-stadionban, ezúttal minden bizonnyal Manuel Almunia vissza veszi jól megérdemelt pozícióját a gólvonalon. A spanyol kapus is nagyon sajnálja, hogy honfitársa, aki a csapat kulcsfigurája, nem lesz ott ma este a pályán. "Cesc a lelke ennek a csapatnak, ő a csapatkapitány és egy fantasztikus játékos"- kezdte Almúnia beszámolóját Fabregasról. "Ha ő nincs a pályán, nagyon megérezzük a hiányát. De minden játékos meg van győződve arról, hogy 100 százalékos teljesítménnyel túl leszünk a mai játékon." Szerencsére az Arsenalnak vannak még jó képességű játékosai, úgy mint Andrej Arshavin, vagy a francia Samir Nasri. Bár kétség sem férhet ahhoz, hogy egyikük sem képes olyan hatékonyan kivenni részüket a védekezésből, mint a sérült Fabregas.
A portugál együttes az első mérkőzésen nagyon hajtott és bár furcsa körülmények között, de 2-1-re megnyerték a találkozót. Falcao, a Porto kolumbiai támadója, aki a második, egyben győztes találatot jegyezte, bízik abban, hogy csapata képes megvédeni előnyét idegenben. "Nagyon boldog voltam, hogy megszereztem a Porto győztes találatát az első mérkőzésen. Ez igazán szép élmény volt a sportkarrieremben. Az Arsenal mindig favoritnak számít, de a Bajnokok Ligája ezen szakaszán minden mérkőzés nagyon szoros. Ismerjük csapatunkat és képességeinket, nagyon erős bennünk a vágy és meggyőződésem, hogy tovább léphetünk a következő körbe." Falcao mielőtt a portugál sztárcsapathoz került, csak álmodozott a Bajnokok Ligájáról. "Mindig követtem a Bajnokok Ligáját és úgy gondolom ez a legnézettebb torna a világon. Tíz hónappal ezelőtt, mielőtt a Portoba jöttem volna, csak álmodtam róla. Az előző szezonban néztem és arról álmodtam, hogy játszok benne." Az Arsenal - Porto mérkőzés 20.45-kor veszi kezdetét az Emirates-stadionban, Londonban.

Wenger nem számíthat Fabregasra

Falcao (9) szerezte a győztes találatot az odavágón

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), Bajnokok Ligája (106), Inter (85), Európa Liga (74), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), José Mourinho (39), Milan (39), Fulham (38), Liverpool (36), Dél-Afrika (35), Bundesliga (32), Roma (31)

Chiellini szerződést hosszabbít
Gerard Houllier lehet a Villa edzője
A hétvége jót tett az önbizalomnak
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Átigazolások: Németország
Gerard Houllier lehet a Villa edzője
Chiellini szerződést hosszabbít
Moratti ismét együtt dolgozna Mourinhoval
Platini a korrupcióról
A hétvége jót tett az önbizalomnak
Élvezték a fiúk a meccset
Egyre jobban beilleszkedem
Kiugrott Fazekas ujja
Mint a Ligakupában