archívum
Mehet
Ferguson: Hodgson az év menedzsere

A Hamburg 2-1-es legyőzésével a Fulham már az Európa Liga döntőjében van, ahol az Atletico Madrid lesz az ellenfele. A londoni kiscsapat bizonyította, hogy nagyszerűen működik, mint csapat, ráadásul az egyéni kimagasló teljesítmények sem maradnak el, mint például Gera zoltáné, aki a döntőbe juttatta a Fulhamat. De egy ilyen nagyszerű csapat mögött mindig egy nagyszerű edző áll, aki kiválóan mozgatja a szálakat. Jelen esetben ez a tréner Roy Hodgson, aki ütőképes csapatot kovácsolt a Fulhamből.
A sikerek pedig egyértelműen felnyitják Anglia más menedzsereinek a szemét. Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót szakembere szerint Hodgson úr megérdemli, hogy az év edzője díjat neki itéljék. "Egyáltalán nem kétséges, hogy ki az év menedzsere. Fantasztikus, remélem most nyerni fog"- mondta a dicsérő szavakat Ferguson. "Úgy gondolom, hogy ez minden idők egyik legjobb brit teljesítménye. Igazán izgalmas, ők júliusban kezdték ezt a tornát. Júliusban! A kutyafáját, azt hiszem én akkor a strandon voltam. Fantasztikus, számomra ez egy igazi csoda." Ezek a mondatok pedig igazi elismerések egy olyan embertől, mint Sir Alex Fergusontól, aki már minden sorozatban bizonyított, sokat látott szakember.

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat