Fontos mérkőzés
A férfi röplabda extraliga legutóbbi fordulójában Kecskeméten nyert 3:0-ra a Dunaferr, majd a kétszer elhalasztott mérkőzésen legyőzte a Kaposvárt is. Így lépéselőnybe kerültek az NYVRC-vel szemben. A mieinknek mindenképpen nyerniük kell így Dunaújvárosban. A két csapat a közeljövőben többször is megmérkőzik majd, hiszen a Magyar Kupában is a tavalyi bajnokot kapta ellenfélül a nyíregyházi csapat. Botos Ferenc a legjobb összeállításban küldheti pályára csapatát, de nem lesz könnyű dolga az együttesnek. Az újvárosiak egy új felállásban szerepelnek, és az eddigi liberó, Szabó lett a feladó. Azóta pedig nem veszítettek. Talán majd éppen szombaton, az NYVRC ellen szakad meg a sorozat.