Sporthírek

Fradi: megjött Doll, Gerson mehet

Fradi: megjött Doll, Gerson mehet
A Ferencváros focicsapatánál a téli "uborkaszezonban" is pörögnek az események. Megjött az új edző, Thomas Doll, a brazil Gerson pedig máris mehet, amerre lát. Közben épül a stadion ezerrel.
Orosz Pál és Thomas Doll (Forrás: sport365.hu)
Orosz Pál és Thomas Doll (Forrás: sport365.hu)

A Hamburg és a Borussia Dortmund egykori edzője megtartotta bemutatkozó, évnyitó sajtótájékoztatóját. Elmondta a kötelező szókapcsolatokat, miszerint a "Ferencváros egy nagy család", tisztában van hova került, gyönyörű a város, illetve nagy céljaik vannak. A német szakember összeszedett és lényegre törő volt. Főleg amikor szóba került a brazil védekező középpályás, Gerson mizériája. (A dél-amerikai játékos nem ért vissza a megjelölt időpontra.) Doll bejelentette, hogy vele felbontották a szerződést. A másik késlekedő, Leonardo menedzserével még egyeztetnek.

"Nagyon örülök, hogy itt lehetek ebben a gyönyörű városban, és ennél a nagy hagyományokkal rendelkező klubnál, remélem, megfelelő vágányra tudjuk terelni a jövőjét. A Ferencváros egy nagy család, tele érzelmekkel, bízom benne, hogy tevékenyen részt tudok venni ennek a családnak az életében. Tisztában vagyok azzal, hova kerültem."

A Ricardo Monizt váltó Doll 2015 nyaráig kötött szerződést a zöld-fehérekkel. Az esetleges erősítésekkel kapcsolatban még semmi konkrétummal nem szolgálhatott a német mester, de elmondása szerint a védelmet mindenképpen szeretnék megerősíteni, hiszen a zöld sasok viszonylag sok gólt kaptak ősszel. A kialakítandó stílus iránt érdeklődő kérdésekre az alábbi választ adta:

„A Ferencvárosnak mindig támadó stílusban kell játszania, ez az én elképzelésem is, de fontos, hogy ne ész nélkül rohanjunk előre, hogy ne tudják lekontrázni a csapatot. Ezt kell az edzések során begyakorolnunk."

Az edző kitért segítőinek kilétére is. Máté Csaba marad a szakmai stábban, hiszen jól ismeri az egyesületet, mellé csatlakozik Ralf Zumdick, aki szintén pályaedző lesz. A stáb többi tagja nem változik: a kapusedző Balogh Tamás, az erőnléti tréner Bali Péter marad.

A csapattal kapcsolatos hír még, hogy változik a Haladás elleni Ligakupa-nyolcaddöntő első mérkőzésének időpontja. A zöld-fehér összecsapás február 26-a helyett február 22-én, szombaton lesz. A visszavágót március 4-én, 18 órakor rendezik a Puskás Ferenc Stadionban.


Forrás: NS, fradi.hu