archívum
Mehet
Fulham - Juventus Európa Liga előzetes

Roy Hogdson, a Fulham menedzsere még lát eélyt a továbbjutásra a Juventus ellen. A londoni csapat a Craven Cottegen fogadja a torinói gyüttest, amelytől az odavágón 3-1-es vereséget szenvedtek. Már csak az eredményt is figyelembe véve, úgy látszik a párosítás eldőlt. De Hodgson mester abban bízik, hogy a Juventus sok sérültje miatt valós lehet a továbbjutás. Nem is szabad feladni Gera Zoltánéknak a csatát, hiszen sosem lehet tudni, mi történik a pályán.
A nyugat-londoni csapat már eddig is felülmúlta a várakozásokat, a Juventus számít az abszolút favoritnak, de a tréner nagy jelentősséget tulajdonít Etuhu találatának. "Nem lehetetlen a továbbjutás, mi még nem estünk ki. Láttam már különös dolgokat karrierem során, ezért biztos vagyok benne, hogy a játékosaim mindent megtesznek, hogy megfordítsák a játék állását a visszavágón"- nyilatkozta Hodgson, a Fulham menedzsere.
A Juventus a hétvégén 3-0-ról 3-3-ra eladta a mérkőzést a Siena ellen, ez mindenképp kudarc a zebramezesek trénere, Alberto Zaccheroni számára. Csapata csak az ötödik a bajnokságben, ezért csak az Európa Ligában érhetnek el nagy eredményt ebben a szezonban. Azonban az olasz tréner dolgát nem könnyíti meg, hogy Gigi Buffon és a cserekapus, Manninger is sérült. Így helyettük a harmadik számú hálóőr, a már 29 éves Chimenti fog védeni. A Juventus fennállása során háromszor is nyert már UEFA-kupát (1977, 1990, 1993). Míg a Fulham már így is történelmet írt, hiszen a csapat korábban csak a 2002-es Intertotó-kupában indult. Az Európa Liga legjobb tizenhat csapata között lenni pedig igazán bravúros teljesítmény. Ezek alapján, ha a Fulham kiesik, senki sem fog szemrehányást tenni nekik, ebben biztosak lehetünk.

Roy Hogdson még nem adta fel

Etuhu gólja még ad némi reményt a továbbjutásra

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat