archívum
Mehet
Gera: A gólnélküli döntetlen nem a legjobb ómen

A képlet olyan egyszerő, hogy ennél könnyebb már nem is lehetne. Több gólt kell lőni a Craven Cottagen a Fulhamnek, mint a Hamburgnak. Persze ez csak így leírva tűnik könnyűnek. A hamburgi 0-0 után ugyanis még teljesen nyílt a két csapat küzdelme az Európa Liga elődöntőjének visszavágóján. De ma este a tündérmese tovább folytatódhat. Legalábbis sokan úgy vélik Londonban. Joggal reménykedhetnek a Cottagerek, hiszen csapatuk már legyőzte a címvédő Shakhtar Donyecket, az olasz óriást, a Juventust és a német bajnokot, a Wolfsburgot is. Idegenben az odavágón Mark Schwarzer bravúrjainak köszönhetően a Fulham kihúzta gólnélküli döntetlennel, amely kész csoda, ha azt nézzük, milyen hosszú utat kellett megtegyen a csapat busszal, amely Gera Zoltán állóképességét is nagy próbának tette ki.
"Hazudnék, ha azt mondanám nem esik jól a pihenés, ami az elmúlt hetek keménységét illeti. Minden játék nagyon gyors és pihenőre volt szükségem a hétvége alatt, különösen a hosszú utazás miatt"- mondta Gera. A csapat 18 órát utazott Hamburgba. A döntetlen ellenére Gera reméli, hogy hazai pályán sikerül valahogy felül kerekedni a német csapaton. "A gólnélküli döntetlen nem a legjobb ómen, mert eddig minden alkalommal szereztünk idegenben gólt az Európa Ligában. Most a gólnélküli döntetlen után nyernünk kell hazai pályán. Ha nem nyerünk, akkor jussunk túl rajtuk tizenegyesekkel. Természetesen elfogadnám ezt, ha azt jelentené, hogy a döntőbe mehetünk." 131 éves fennállása során a Fulham soha nem nyert egyetlen trófeát sem Angliában, sem pedig az európai kupaporondon.

Büntetőpárbaj is jó lenne, ha úgy tovább jutna a Fulham

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat