
archívum
Mehet
Gera: Az angolok a becsületükért játszanak

Anglia ellen általában semelyik ország válogatottjának nincs könnyű dolga. Ha pedig azt vesszük figyelembe, hogy a kezdő sípszónál tizenegy győzelemre éhes oroszlán fog a magyaroknak esni, akkor bizony lesz bőven dolga Egervári Sándor csapatának. De ami ezeknek a "fenevadaknak" a dolgát nehezíti, a sok ezer brit "vadász", akiket Dé-Afrikában cserben hagytak. Ezért Gera Zoltán úgy véli, hogy Rooney-ék ma este már csak azért is duplázott erővel fognak játszani, hogy valamelyest enyhítsék anép haragját.

"Ez egy fiatal csapat és mindenki szívből fog játszani. Küzdeni fognak és ezzel sosem volt probléma az angol csapatnál a múltban."
Gera szerint a Premier League erőltetett menete is megbélyegezte az angolok játékát a világbajnokságon, így a selejtezők alatt feltámadt reményből, csak álom lett júniusban. "Mivel Anglia nagyon sok győzelemmel kvalifikálta magát a világbajnokságra, mindenki nagyon izgatott volt, és úgy gondolták, jó esélyük van nyerni. Mindazonáltal néhány játékos túlterhelt volt, nincs szünet. Az angol bajnokság az egyetlen téli szünet nélkül. Lehetséges, hogy ez volt a probléma a világbajnokságon, mert a csapat ugyanaz volt"- fogalmazta meg gondolatait Gera az angolok búcsújával kapcsolatban.

Gera csapattársa, Zamora is a pályán lesz
A magyarok régi-új csapatkapitánya tehát ott lesz a Wembley gyepén, de csapattársa, Bobby Zamora is lehetőséget kapott Fabio Capello szövetségi kapitányról. Gera természetesen jó véleménnyel van Zamoraról, aki szerinte az egyik legfontosabb figurája lehet a meccsnek. "Bobby nem csak közvetlen, vagy egy statikus játékos. Megtartja alabdát és jó területekre tud futni. Ez különbséget jelent Anglia számára."
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










