Győztek
Bár a mérkőzés tét nélküli volt, hiszen az NRK már biztosan az első maradt, a Jászberény pedig 6., ennek ellenére jó játékkal rukkoltak elő a csapatok. Az első szett második felében aztán megléptek a hazaiak, és hozták a játékrészt. A második és a harmadik szett is hazai sikert hozott, így 50 perc alatt nyerte a mérkőzést az NRK.
A nyíregyháziak szombaton Szegeden lépnek pályára, és ezzel zárul az alapszakasz. A rájátszásban éppen a csongrádiak, vagy a miskolciak lehetnek az első ellenfelek.