Sporthírek

Hároméves sportprogramsorozat indul

Hároméves sportprogramsorozat indul

A Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) közreműködésével három évig tartó, prevenciós célú szabadidős sportprogramsorozat indul az Észak-Alföld és Közép-Dunántúl régióban.

A program célja a szabadidősport tevékenységek elterjesztése, hozzáférés javítása a hátrányos helyzetű célcsoportok számára és a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében két kevésbé fejlett régióban. Vincze P. Márton, az MRS ügyvezető elnöke elmondta, hogy tavaly nyertek egy három évre szóló, 350 millió forintos európai uniós pályázaton, mely által tömegeket szeretnének megmozgatni a szövetség profiljába tartozó sportágakban, úszásban, kerékpározásban, gyaloglásban.

 

Hároméves sportprogramsorozat indul

A Magyar Rendészeti Sportszövetség közreműködésével három évig tartó szabadidős sportprogramsorozat indul

 

A két régiót előzetes tanulmányozás alapján választották ki aszerint, mennyire aktív sportszervezők működnek a térségben, illetve hol van a legnagyobb szükség a segítségre, vagyis "hova kell elvinni a mozgást, a sportot, mert az emberek nem tudják megfizetni a sporteszközöket, nem hallottak mobil fitneszparkról" - fogalmazott Vincze P. Márton. A három év alatt a két régióban 21 "megmozdulást" szerveznek, melyek keretében az érdeklődők a mozgás mellett tájékoztató jellegű előadásokat hallgathatnak. Külön figyelmet fordítanak a fogyatékkal élőkre, akik számára speciális mozgásformákat alakítanak ki. A program során legalább 15 ezer ember megmozgatása a cél, az eseményeken a részvétel ingyenes lesz. Az első rendezvényre októberben kerül sor.

 

MTI/T.D.