
archívum
Mehet
Hierro: Tudnunk kell játszani

Mint a torna esélyesétől, Spanyolországtól sokat várnak el, ráadásul ők az Európa-bajnokok. Ez egy újfajta helyzetbe helyezi a válogatottat és elvárja mindenki tőlük, hogy Dél-Afrikában is sikeresen szerepeljenek. De Fernando Hierro úgy tartja, hogy türelmesnek kell lenniük miután megnyerték a 2008-as EB-t, az első jelentősebb trófeát. "Az EB sikerünk nagyon lényeges volt. Megváltoztatta az egész csapat mentalitását, azzal, hogy megnyertük, szinte az összes félelmünk elszállt. A játékosok nagyon motiváltak, de emellett tiszteletadóak és emberségesek. Nem veszíthetjük el ezt az adottságunkat."
Hierro azt is hozzátette, hogy a játékosoknak majd a vb-n védekező csapatok ellen kell megtalálni az ellenszert, a kontrákra pedig oda kell figyelni: "Érezzük a nehézséget a három mérkőzésben, mivel Honduras és Chile két olyan csapat, akik nagyon nagy nyomást gyakorolnak és sokat szaladnak. Tudom, védekezni fognak és ellentámadni. Ez az a pont, ahol tudnunk kell játszani. Nagyon komolyan tanulmányoztuk az ellenfeleket, és keményen fogunk dolgozni a meccsek alatt"- állapította meg a korábbi Real Madrid kiválóság, Fernando Hierro.

Fernando Hierro a 2002-es vébén játszott utoljára
Hierro azt is hozzátette, hogy a játékosoknak majd a vb-n védekező csapatok ellen kell megtalálni az ellenszert, a kontrákra pedig oda kell figyelni: "Érezzük a nehézséget a három mérkőzésben, mivel Honduras és Chile két olyan csapat, akik nagyon nagy nyomást gyakorolnak és sokat szaladnak. Tudom, védekezni fognak és ellentámadni. Ez az a pont, ahol tudnunk kell játszani. Nagyon komolyan tanulmányoztuk az ellenfeleket, és keményen fogunk dolgozni a meccsek alatt"- állapította meg a korábbi Real Madrid kiválóság, Fernando Hierro.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










