
archívum
Mehet
Hivatalos: Huntelaar a Schalke játékosa

Sok sok pletyka látta már meg a napvilágot a nyár folyamán és mind arról szólt, hogy Huntelaar megy a Milantól. Aztán persze jött is a cáfolás, ő boldog, és marad. Most az átigazolási időszak utolsó óráiban került pont az ügy végére, Huntelaar távozott. A Milan hivatalos nyilatkozatott tett közzé saját honlapján, amelyben közölték a játékos sorsát.
"A tárgyalások keményebbek voltak, mint gondoltam. Boldog vagyok, hogy Klaas-Jan itt van. Segítségünkre lesz"- mondta Felix Magath, annak a Schalkének a trénere, amely két forduló után 0 ponttal áll a német bajnokságban. A két klub állítólag 13 millió euróban egyezett meg egymással. A német csapat a holland érkezésével már három korábbi Real Madrid játékost tudhat magáénak. Raúl és Metzelder a másik kettő.

Huntelaar elhagyta a Milant
"A tárgyalások keményebbek voltak, mint gondoltam. Boldog vagyok, hogy Klaas-Jan itt van. Segítségünkre lesz"- mondta Felix Magath, annak a Schalkének a trénere, amely két forduló után 0 ponttal áll a német bajnokságban. A két klub állítólag 13 millió euróban egyezett meg egymással. A német csapat a holland érkezésével már három korábbi Real Madrid játékost tudhat magáénak. Raúl és Metzelder a másik kettő.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










