
archívum
Mehet
Hivatalos: Konchesky a Liverpoolban

Hogy kik ezek a játékosok? Lauri Dalla Calle és Alex Kacaniklic, ők képezik az átigazolás részét, így a Fulhamnél folytatják páylafutásukat Paul Konchesky helyett. Roy Hodgson már régóta játszott a gondolattal, miszerint leszeretné igazolni korábbi klubjának egyik kiválóságát és az átigazolási piac lezárta előtt pár órával sikerült szert tennie Konchesky-re. A 29 éves játékos részt vett az orvosi vizsgálaton, amivel teljessé tette az átigazolást. "A Liverpool befejezte Paul Konchesky átigazolását, aki 4 éves szerződést írt alá." - olvasható a klub honlapján.
Hodgsonnak el kellett engednie Dalla Valle-t, aki épp most debutált a Liverpoolnál, valamint Kacaniklic-t is. Mindkét játékos jó vételnek tűnik a Fulham számára. Valamit pedig fel kellett ajánlani, hiszen mint tudjuk, a Liverpool nincs túlságosan eleresztve pénzügyileg.

Paul Konchesky az utolsó igazolás
Hodgsonnak el kellett engednie Dalla Valle-t, aki épp most debutált a Liverpoolnál, valamint Kacaniklic-t is. Mindkét játékos jó vételnek tűnik a Fulham számára. Valamit pedig fel kellett ajánlani, hiszen mint tudjuk, a Liverpool nincs túlságosan eleresztve pénzügyileg.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










