archívum
Mehet
Honda döntött a továbbjutásról, a CSKA a negyeddöntőben

A Chelsea - Inter összecsapással párhuzamosan az este másik mérkőzésén is történelmet írt egy csapat. Nevezetesen a CSKA Moszkva, amely az oroszországi 1-1-et követően a Sevilla otthonában 2-1-re tudott nyerni. A találkozónak magyar résztvevője is volt Kassai Viktor játékvezető személyében. Rögtön a találkozó elején egy szokványos sevillai támadást láthattunk, Jesus Navas húzott el a jobb oldalon és lőtte középre a labdát.
Luis Fabiano érkezett is, de Akinfeev bravúrosan hárított. Többször is szüksége volt az orosz csapatnak a fiatal kapus jó képességeire. Nagyon igyekezett a Sevilla, hogy eldöntse a találkozót, mégis az első találatot az oroszok jegyezték. Honda átadásából Necid vette át a labdát úgy, hogy közben becsapta védőjét és Palop kapujába lőtt. A két játékos egyébként egész mérkőzésen nagyon érezte egymás mozgását. Nagy szerencséjére a Sevilla két perc múlva tudott válaszolni. Palop kirúgása egészen a moszkvaiak tizenhatosára került, ahol Lusi Fabiano Perotti elé passzolt, ő pedig higgadtan a kapuba passzolt.
A második félidőben a hazaiak tovább is növelhették volna előnyüket, egy jobb oldalról bejövő labdába a félidőben beállt Kanouté csúsztatott bele, Perotti pedig éppen, hogy lemaradt róla a hosszú oldalon. Viszont két perc sem kellett ahhoz, hogy a CSKA kihasználja a kínálkozó lehetőséget. Honda lőtt szabadrúgásból, amelyet a bizonytalankodó Palop végül a kapuba védett. A Sevilla játékosai az utolsó negyedórára hitevesztetten futballoztak és kiestek a Bajnokok Ligájából.

Amíg Akinfeev hibátlanul teljesített...

Palop egyetlen bakija elég volt a Sevilla kieséséhez
A második félidőben a hazaiak tovább is növelhették volna előnyüket, egy jobb oldalról bejövő labdába a félidőben beállt Kanouté csúsztatott bele, Perotti pedig éppen, hogy lemaradt róla a hosszú oldalon. Viszont két perc sem kellett ahhoz, hogy a CSKA kihasználja a kínálkozó lehetőséget. Honda lőtt szabadrúgásból, amelyet a bizonytalankodó Palop végül a kapuba védett. A Sevilla játékosai az utolsó negyedórára hitevesztetten futballoztak és kiestek a Bajnokok Ligájából.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat