
archívum
Mehet
Iniesta góljával világbajnok Spanyolország

Nem a legizgalmasabb világbajnoki döntőt láthattuk Dél-Afrikában 2010-ben, de annyit mindenképp leszögezhetünk, hogy a mai mérkőzés alapján a spanyolok megérdemelten nyertek 1-0-ra. Mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre még a rendes játkidő alatt. Robben, David Villa kétszer is bevehette volna az egyik, illetve a másik kaput, de Iniestának is voltak nagy lehetőségei. Elképesztő gólhelyzetek voltak, amelyek kimaradtak és így kicsit keserű a finálé. A hosszabbítás kellett következzen ahhoz, hogy eldőljön a találkozó. Az a hosszabbítás, amelyben Hollandia az utolsó tíz percet már emberhátrányban játszotta.
És itt tegyük hozzá, azért örülhetnek, hogy csak ennyi időre kellett megfogyatkozniuk, hiszen voltak mészáros belépők a pályán a hollandok részéről, amelyeknél Howard Webb, a meccs játékvezetője jószívű volt. A 116. percben viszont a csereként beáll Fabregas látta meg Iniestát a tizenhatos jobb oldalán. Zseniálisan elé paszolt, nem volt les, a Barcelona középpályása pedig kilőtte a hosszú sarkot és ezzel nem csak a mérkőzés hősévé vált, de Spanyolország története során elődzör ülhet a világ tetejére. Hollandia pedig szomorkodhat, hiszen harmadik döntőjüket is elveszítették.

Iniesta szerezte a világbajnoki trófeát érő találatot
És itt tegyük hozzá, azért örülhetnek, hogy csak ennyi időre kellett megfogyatkozniuk, hiszen voltak mészáros belépők a pályán a hollandok részéről, amelyeknél Howard Webb, a meccs játékvezetője jószívű volt. A 116. percben viszont a csereként beáll Fabregas látta meg Iniestát a tizenhatos jobb oldalán. Zseniálisan elé paszolt, nem volt les, a Barcelona középpályása pedig kilőtte a hosszú sarkot és ezzel nem csak a mérkőzés hősévé vált, de Spanyolország története során elődzör ülhet a világ tetejére. Hollandia pedig szomorkodhat, hiszen harmadik döntőjüket is elveszítették.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










